Kecel újratelepítésének 285. és várossá avatásának 26. évfordulója alkalmából Kecel Város Önkormányzata ünnepi képviselő-testületi ülést tartott a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében.

-Hirdetés-

A Himnusz elhangzása után „Az én kertem, a te kerted” c. verset Csík Máté, Nyírjesi óvodás mondta el, amellyel köszöntötte a megjelenteket és a díszpolgári cím ez évi tulajdonosát Antóni Györgynét a keceli óvodák és bölcsőde igazgatónőjét. 

Haszilló Ferenc, a város polgármestere beszédében kiemelte: „Együtt vagyunk, együtt örülünk, együtt emlékezünk”.
Együtt emlékezünk településünk alapítására, alapítójára Patachich Gábor érsekre. Együtt örülünk annak, hogy ebben az évben is elismerést vehetnek át az arra érdemesnek találtatott személyek, akik a városért példamutató munkát végeztek.
Idén tizenhárom fő vehetett át kitüntetést

Hagyomány, hogy minden évben a település születésnapján adják át a képviselő-testület díjait, elismeréseit. A keceli lakosok által benyújtott javaslatokról a testület januárban döntött, és 2019-ben a következő elismeréseket adományozta:

„Kecel díszpolgára” Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Antóni Györgyné Kecel Város Önkormányzat Óvodája és Bölcsődéje igazgatója részére adományozta  a lakosság érdekében, az oktatás, nevelés területén végzett kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenysége elismeréseként.

„Kecel városáért” kitüntetést adományozott Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Mihály Ferenc részére a város fejlődése érdekében végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként. Mihály Ferenc cége 1979 óta tervezi és kivitelezi magas színvonalon a víz, gáz, fűtés és csatorna közművek kiépítését az keceli helyszíneken.

„Kecel városáért” kitüntetésben részesítette Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Orcsik Istvánt a város közrendje és közbiztonsága érdekében kifejtett közösségi munkája elismeréseként, Kecel területén működő Polgárőr Egyesületben végzett tevékenységéért.

„Kecel város fejlődéséért” kitüntetést adományozott Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Balláné Szűcs Adél részére a város fejlődését elősegítő szakmai és közösségi munkája elismeréseként, aki 2006-tól a Kecel Kertészeti Kft. ügyvezetője. Jelenleg a városgazdálkodási csoport vezető-helyettese.

„Év vállalkozója” elismerésben részesült Palásti Péter a Palásti–Borászat Kft. tulajdonosa. Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kitüntetést sikeres vállalkozói munkásságáért, Kecel város jó hírének öregbítéséért adományozta.

A „Pro Cultura” díjat a Nagy keceli képeskönyv alkotó csapata – Kiss Csaba, Turnai Ágnes, Varga Eszter és Varga Józsefné kapták. Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kiss Csaba, Turnai Ágnes, Varga Eszter és Varga Józsefné részére a város történetét a közösség számára feltáró és megörökítő munkájuk elismeréseként adományozta.

Bányai Gábor és Haszilló Ferenc koszorút helyezett el a tisztelet jeléül Patachich Gábor érsek szobránál

Következő műsorszámként Kéknefelejcs Népdalkör keceli és Kecel környéki népdalokat énekelt, akik felkészítője: Juhász Anikó volt.

Az ünnepi képviselő-testületi ülés vendégeként Bányai Gábor országgyűlési képviselő is részt vett az eseményen, aki a Kecelt újra benépesítő honfoglalók bátorságáról, elszántságáról, élni akarásáról emlékezett meg. Példaként állítva a ma élő utódoknak.

Évfordulónk alkalmából Az „Év polgárőre” címet kaptak az előző év legjobb, legeredményesebb munkát végző polgárőrei is: Bleszák Gábor, Senduláné Lavati Éva.

Kecel Város Önkormányzata által meghirdetett „Erre is emlékezem” pályázatra idei évben négy pályamunka érkezett, melyet a háromtagú zsűri összesített véleménye alapján jutalmaztak.

Első helyezett lett a „Cseléd voltam Kiscsalán” című írás, melyet Rácz Hajnalka Mária készített.

Második helyezett Ferró Ágnes „Édesapám, Ferró Lajos 50 éves zenész múltja” című alkotása.

Harmadik helyen 2 pályamunka végzett: Stencelné Borbényi Ildikó „Dédapám udvara” c. írása és Breznyán Istvánné „Mezőgazdasági munkák bemutatása mintegy száz év távlatából és a munkaeszközök változása napjainkig”.

A Szózat hangjai után az ünnepség résztvevői elhelyezték virágaikat Patachich Gábor érsek szobránál, akinek Kecel újratelepítését köszönhetjük, majd a szabadság jelképe ként galambok röppentek fel a városközpontban.

Varga Eszter 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS