Az áramszünet okozta technikai probléma ellenére is kitűnően levezényelte Litauszki Pál Gáborné a Tankerületi matematika versenyt. Április 30-án 23, három fős csapat érkezett a megye minden szegletéből a KT Bem József Általános Iskolába. Egy menetlevél segítségével öt állomáson különböző feladatok várták a résztvevőket, állomásokként 10 perc állt rendelkezésre.

A szervező Litauszki Pál Gáborné
-Hirdetés-

A feladatok összeállításában Muhariné Martin Mária is segédkezett. Először egy logikai feladványt oldottak meg, majd síkidomokból kellett egy alakzatot kirakni. A Tangram egy népszerű kínai játék, a puzzle egyik fajtája. Egyike azoknak a játékoknak, amely nemcsak a szabadidő kellemes eltöltését nyújtja, hanem ezzel egy időben serkenti az agy működését is. A totó és az anagramma kifejezetten matematikai fogalmakról szólt. A verseny végén pedig egy játékos képkereső gyakorlattal mindenki megismerhette az iskolát.

Feladatra várva

A verseny sikeres lebonyolításában a tanári karból is sokan részt vettek, ezért igazán pörgős és jól szervezett versenyen vehettek részt a gyerekek. Az első három helyezett csapat mindkét kategóriában kiemelkedően teljesített.

Eredmények:
5-6. osztály
1. Izsák
Édes Hanna Zsófia
Fodor Mirella Hanna
Tóth Marcell
2. Kiskőrös
Kiss Laura
László Boglárka
Polereczki Betti
3. Kiskunhalas
Figura Dorka
Magyar Anna
Tóth Jázmin

7-8. osztály
1. Ladánybene

Lányi Attila
Gajdácsi Gergely
Gajdácsi László
2. Soltszentimre
Bozó Zsóka
Kovács Hajnalka
Tamás Dalma
3. Kiskőrös
Haskó Zsolt
Lukács Kata
Tóth Laura

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (27 db kép)
MEGOSZTÁS