A Császártöltési Német Nemzetiségi Óvoda középső és kiscsoportos gyermekei május második hetében köszöntötték műsorukkal az édesanyákat. Az ünnep során ízelítőt adtak az év közben tanult versekből, énekekből, táncos játékokból. Nem csak magyar, de német és német nemzetiségi nyelven is megmutatták, hogy már mit tudnak.

Középső csoport zenés játéka
A szülőknek a német zenés, táncos produkciójuk tetszett a legjobban. Nagy tapssal jutalmazták.
Középső csoport ünnepi műsora.
-Hirdetés-

A középső csoportban a kislányok Matos Maja versét adták elő, amiben viccelődnek anyukájukkal:

Ha az oviba megyünk,
anya mindig azt mondja:
Siess már kincsem!
Pedig bennem több sebesség,
már nincsen.”

A fiúk pedig Bertók László versét mondták el:
„Amikor majd nagy leszek,
Egy szép országot veszek,
én leszek ott a király,
anyukám a királylány.”

Kiscsoport műsora.
Az édesanyák szemébe könnyet csaltak az apróságok anyák-napi versei, dalai! Mindkét csoportban az édesanyákat saját készítésű rajzzal és kézlenyomattal ajándékozták meg.
Kiscsoport saját készítésű ajándékaival.

Az ünnepség végén, míg a gyerekek a megérdemelt süteményt majszolták, a szülőknek alkalma nyílt egy kis beszélgetésre.

A.S.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (67 db kép)
MEGOSZTÁS