„Hozzanak: jó időt, jó kedvet! Mindenkit szeretettel várunk!”

-Hirdetés-

Így szólt a meghívó az ovis családi délutánra  a keceli óvodában.

A szülők egész éves segítségét, felajánlásait köszönték meg május 10-én egy családi délután szervezésével a keceli Központi Óvoda dolgozói és gyermekei.

Szabó Anett az óvoda vezetője az összefogást, a szülők gyerekeikért végzett önzetlen segítőkészségét köszönte meg, majd felsorolta, mi mindennel tudták gazdagítani ennek nyomán az óvoda eszközkészletét, javítani tárgyi feltételeit. Például: napvitorlákat szereltettek a homokozók fölé, focikapukat szereztek be, zeneszerszámokat, mesekönyveket, rajz-, kézimunka eszközöket, szőnyegeket vásároltak, bútorokat javíttattak… stb. Majd mindent megköszönve felsorolta, milyen adományokkal gazdagodtak, mik a további terveik.

Az óvoda dolgozói vidám tánccal kedveskedtek a vendégeknek

Közös összefogással sikerült több beruházást megvalósítani. A munka oroszlánrészét Flaisz Illés kőműves, volt óvodásuk apukája végezte, segítségei az óvónők férjei voltak: Szabó Zsolt, Csizovszki Péter. A rajzolófalat Lajkó Zsuzsa festette. Palásti László húsboltostól aszfaltkrétákat, Kovács Ibolyától lufikat, italt a Haszilló családtól, a pizzát Csengődi Istvántól kaptak.

Kicsik és nagyok örömmel vették birtokba a szülői összefogásból készült rajzolófalat

A majd piknikezés következett. Jóízűen fogyaszthatták a finom pizzát és a gyümölcslevet. Közben minden játékszert kipróbálhattak, birtokba vehettek a gyerekek.

A délután zárásaként a Hétszínvirág Bábcsoport előadásának örülhettek a gyerekek, a Vajaspánkó című mesével kedveskedtek.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (42 db kép)
MEGOSZTÁS