A tázlári Szülői Munkaközösség már hosszú évek óta megszervezi az immár hagyományos gyermeknapot. Minden év májusában egy nap a gyermekekről, gyermekeinknek szól. Igyekeznek minél színesebb programokat felsorakoztatni, melyek kicsiknek-nagyoknak egyaránt nyújtanak tartalmas, felejthetetlen szórakozást.

-Hirdetés-

Vannak programok, melyek elmaradhatatlan részei a gyermeknapi műsorpalettának, és melyek idén sem maradtak el. Ilyen a légvár, lovaglás, csillámtetkó, arcfestés. A negyedikesek is kedveskedtek egy fergeteges tánccal a többiek számára.

Negyedikesek tánca

Emellett gyermekeink póniciklizhettek, íjászkodhattak, de a sportról sem feledkeztek meg a szervezők. Lehetett ping-pongozni, és a nap levezetéseképpen tornázni is. Tematikus programok is voltak, nagy örömünkre az Utazó planetáriumot is sikerült idehozni falunk művelődési házába.

A planetárium egy 6 méter átmérőjű és 4 méter magas gömbben került felállításra.

Különböző korcsoportoknak szóló előadásokon keresztül tekinthettünk be a csillagok és bolygók csodálatos világába. Végül de nem utolsó sorban egy dottó órákon át körözött kicsiny falunkban a gyermekek és szülők örömére .

Dotto, a kisvonat

A vállalkozó szellemű gyermekek és szülők a tornateremben kipróbálhatták magukat a buborék fociban. A délután folyamán még egy igazi tűzoltóautó is érkezett, melybe be lehetett szálni, sisakot húzni, és picit beleélni magukat a tűzoltóságba. Egész nap fogyaszthattak a gyermekek a szülők által sütött finomabbnál finomabb édes és sós süteményekből, délben pedig bolognai spagettivel és jégkrémmel kedveskedtek nekik.
A gyermeknap költségeit minden évben a szülők báljából befolyt bevételből fedezik. Mivel igen nagy sikere volt a februári bálunknak, ezért tudtak ennyi színes és változatos programot idevarázsolni.

Póniciklizés

Itt szeretnénk a tázlári SZMK nevében megköszönni minden szülőnek, nagyszülőnek, gyermeknek, segítőnek, támogatónak, óvoda -és iskola pedagógusainak és dolgozóinak, a művelődési ház dolgozóinak, valamint polgárőreinknek hogy biztosították a Templom köz utcáját a póniciklizéshez és mindazoknak, akik bárminemű segítséggel, adománnyal hozzájárultak a 2019. évi tázlári gyermeknap sikeréhez.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (51 db kép)
MEGOSZTÁS