Népi gyermekjátékok, ovi-angol, nyílt kompetenciás foglalkozások és műsorok – 2019. május 13-17. között kompetenciás hetet szervezett a Csengődi Napközi Otthonos Óvoda, ahol a szülők betekintést nyerhettek az óvodai élet mindennapjaiba.

-Hirdetés-

A Csengődi Napközi Otthonos Óvodában hosszú évek óta zajlik szervezett, komplex nevelés és fejlesztés az óvodás korú gyermekek körében Kuncz Tímea óvodavezető lelkiismeretes irányításával. A kompetencia alapú óvodai program keretein belül a gyermekek tevékenységeinek tervezése és szervezése 3 életkorra lebontva, 4 őselem köré csoportosul: levegő, tűz, víz, föld; melyek a hagyományos tervezéstől eltérően nem évszakok vagy ünnepkörök, hanem hónapok szerinti bontásra épülnek. A program sokféle színes tevékenységet kínálva nagyfokú differenciálási (egyéni képességek figyelembevétele) lehetőséget nyújt, mindemellett nagy hangsúlyt fektet a néphagyományok átadására is.

Hétfő délelőtt, a tavaly óta Turú Gyuláné vezetésével megvalósuló népi gyermekjátékok oktatásába nyerhettek bepillantást a szülők egy tavaszi népi játékcsokor megtekintésével, melyet Turú Gyuláné néptánc oktató és Lendvai Attiláné óvodapedagógus tanítottak be. 

Kedden, a már második éve nagy sikernek örvendő, Karakai Eszter által vezetett Funrise English nyílt ovi-angol foglalkozásain volt lehetőségük a szülőknek megismerni a játékos módon vezetett, élményközpontú nyelvtanulás hatékonyságát óvodás gyermekeik körében.
Az érdeklődő szülők ezt követően tájékoztató keretein belül az ovi-angol és a 2019/2020-as tanévtől az 1. és 2. osztályos gyermek számára meghirdetett suli-angolról kaptak felvilágosítást, melyre szeptemberben lesz lehetőségük jelentkezni a helyi és a környékbeli óvodás és iskolás gyermekeknek is.

Az angolos nyílt nap lezárásaként az ovi-angolosok műsorral készültek, melynek során a gyermekek angoltudásuk bemutatása mellett az Édesanyákat is megköszöntötték.

Szerdán a kiscsoportosok nyílt napjával folytatódott a hét; a délelőtt során a Csiga csoport óvodapedagógusai, Markó Emese és Csergő Katalin által vezetett nyílt kompetencia alapú foglalkozásra várták a gyermekek szüleit, melyet délután a nagy érdeklődéssel fogadott és nagy sikerű évzáró műsor zárt.

Csütörtökön délelőtt a középső csoportosok a kompetencia alapú programcsomag játékaiból nyújtottak ízelítőt a szülőknek; a Pillangó csoport kompetencia alapú foglalkozása Lendvai Attiláné óvodapedagógus vezetésével és Bisztyó Gyöngyi óvodapedagógus segítségével valósult meg, melyet délután a népi gyermekjátékokból összeállított évzáró műsoruk követett.

Pénteken, a kompetenciás hét zárásaként az óvoda legnagyobbjai és egyben ballagói, a Maci csoportosok, akik június elején elbúcsúznak majd óvodájuktól és az őket éveken át gondoskodással és odaadással nevelő pedagógusaiktól, délután nagy sikert arató kompetencia alapú műsorral várták szüleiket. A műsort a nagycsoportosok óvodapedagógusai, Turúné Melicher Ibolya és Dániel Zoltánné tanították be.

Ezúton is köszönik az óvodapedagógusok egész éves lelkiismeretes és kitartó munkáját!

K.E. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS