Szenvedés, kitartás, dicsőség – ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni legegyszerűbben az Ultrabalaton elnevezésű ultrafutó versenyt, melyet idén már 13. alkalommal rendeztek meg.

-Hirdetés-

Az Ultrabalaton hazánk egyik legnagyobb futófesztiváljává nőtte ki magát az évek során. Minden évben egyre többen és többen indulnak el egyéniben, párosban, trióban és több fős csapatban.

Jól mutatja a rendezvény népszerűségét, hogy a nevezés megnyitása után pár órával már csak várólistára lehetett felkerülni, mert már el is fogytak a helyek.

A futóknak csak egy kört kellett teljesíteniük a magyar tenger körül – ami ha a számok nyelvén nézzük 221 kilométer – amelyet egyben 32 óra alatt kell megtenniük.
Idén 1300 csapat, összesen 11 500 résztvevő és 214 egyéni futó indult neki május 10-én a 13. NN UltraBalaton 221 km-es távjának.
Az egyéni versenyzők szombat reggel 7 órakor indultak el, míg a csapatok már hajnali 4 órától elindultak körbefutni a magyar tengert. Az út során jött a mesés északi part, benne a Káli- medencével és Dörgicse településsel, majd a déli part egyenletes tája, ahol már nehéz tud lenni a futás.
Az Ultrabalaton nem csupán csak a futásról szól, hanem nagy logisztikát is igényel mivel a teljes táv hosszabb-rövidebb szakaszokra van beosztva. Így több hangulatos váltópont áll rendelkezésére a teljesítőknek.

Minden évben nagyon hangulatos, vidám és persze sok-sok zenével fűszerezett váltópontokat állítanak fel a szervezők.

Visszatérve a logisztikához: a csapatoknak előre össze kell állni, megszervezni ki, mikor, mennyit és hol fut. Továbbá meg kell oldani azt is, hogyan jutnak el egyik pontból a másikba, azok a társak, akik éppen nem futnak. És persze ezeken kívül még bringás kísérő is szokott lenni egyéniknél és csapatoknál is egyaránt.

Idén az időjárás hol kedvezett, hol nem az indulóknak. Ugyanis szombaton még meleg időben telt a futás, majd éjszaka már megjött a viharos szél és az eső is, ami egyáltalán nem tette könnyebbé az amúgy is nehéz éjszakai részeket.

Idén több csapat is képviseltette magát térségünkből is.

Egyik ilyen együttes volt az Ultra4en elnevezésű négyfős váltó. Melyet a kiskőrösi Pszota Attila, Kovács Zoltán, Koczkásné Dulai Ildikó és Mihajlovits Milán alkotott. Ők 22 óra 27 perc alatt értek körbe. Itt fejenként 55-60 kilométer közé esett egyes tagok távja, melyet több részletben futottak le Attiláék.

A másik környékbeli futókból verbuválódott csapat a Futókapcsolat elnevezésű tízfős váltó volt. Ezt a kvartettet Korsós Gábor, Endrődi Eszter Fanni, Kovács Nándor, Tóth Péter, Juhászné Fehér Mária, Kovács Krisztina, Fehér László, Kuncz Péter, Horváth Tamás és Kuncz Izabella alkotta. Ők 25 óra 6 perc alatt futották körbe a magyar tengert.

Kuncz Izabella osztotta meg gondolatait az idei megmérettetésről:
Még másfél évvel ezelőtt neveztünk a Futókapcsolat nevű csapattal az Ultra Tisza-tóra azzal a céllal, hogy legyen előnevezési jogunk az Ultrabalatonra, hiszen nagyobb létszámú csapatként másként szinte lehetetlen bekerülni oda. Tavaly nyáron az UTT-t sikeresen teljesítettük akkor még 7 fővel, így idén már mehettünk az UB-ra is 10 fősre bővített csapatunkkal.

Mivel sajnos két főnek közbejött aznapra egy esküvő is, így nem volt az a klasszikus értelemben vett csapatverseny, amikor az éppen nem futók is végig követik a többieket, és együtt kerülik meg a tavat. De úgy gondolom így is mindenki jól érezte magát, és kihozva magából a maximumot, lefutotta a vállalt távját. 9:55-kor rajtolt a csapat, így az északi part emelkedőit napsütésben és elég melegben kellett leküzdeni, de estére már lehűlt a levegő, sőt a vihar is megérkezett, így a déli parton futók kaptak is rendesen az esőből.
Jól bőrig áztak, de mint tudjuk, minden idő futóidő!

A csapatban egyébként ketten is voltak, akik itt váltak félmaratonistává, így nekik még inkább különleges élmény volt.

Végül másnap délelőtt futottunk át együtt a célkapu alatt – mesélte önfeledten Izabella.

 

Végén még érdemes pár szót ejteni az egyéni teljesítésről. Én háromszor voltam eddig ezen a rendezvényen. Egyszer futóként és kétszer bringás kísérőként. Így sikerült belelátnom az egyéni indulók küzdelmébe is. Ránézve az arcukra mindig az jutott eszembe, hogy mi is lehet még ennél nehezebb, mint lefutni 221 kilométert. De ezek a sportolók mind azért indulnak el, hogy a végén a sok szenvedés és nehézség után, ott lesz a dicsőség és a fejhajtás az egyéni befutók előtt. Hatalmas teljesítmény, sok-sok felkészülés után, óriási volt látni az egyéni befutókat még nekem is. Tényleg könnyet csalnak az ember szemébe és nemcsak a hozzátartozók, hanem a szurkolók szemébe is. Ez az Ultrabalaton. Ahol hősök születnek.

Idén a férfiak egyéni versenyét Bódis Tamás nyerte 20:26:37-os célidővel. A nőknél pedig Stine Rex diadalmaskodott 22:21:34 célidővel.

 

Beniczki Dávid

MEGOSZTÁS