Ismét vigadni invitálták a tájék felülmúlhatatlan főzőmestereit, és rendkívüli hagyományőrzőit. Harmadszorra került megrendezésre a Kiskunsági Gulyásfesztivál, Pásztor és Betyártalálkozó, melynek Tázlár Község adott otthont.

Hangos és tüzes reggeli ébresztő
-Hirdetés-

A rendezvény faluébresztővel vette kezdetét a reggeli órákban május 25-én, ahol a kisbírónk If. Tóth Csaba kikiáltotta, hogy nagy megmérettetés lesz a faluban, hiszen nemcsak a Kiskunság Gulyás Mestere címért versenghetnek baráti társaságok, hanem a Puszta Betyárjai kitüntetésért is.

A tázlári nép vendégszeretetét is élvezhették egy-egy utcában – süteménnyel, inni -és enni valóval kedveskedtek. A reggeli ébresztőről Hadfi Sziviusz élő zenéje és a füleket csengető hangos pisztoly dörrenések gondoskodtak.

A Falunappal egyben tartott eseményre huszonhárom csapat nevezett, éppúgy a környező településekről, mint az ország egyéb távoli pontjairól, no meg a határon túlról is. Számos tázlári baráti társaság mellett, Soltvadkertről, Bócsáról, Kiskunhalasról, Karcagról, Balmazújvárosból, Bakonyból is érkeztek főzőtudományukat bemutatni és egy kellemes napot eltölteni, valamint új barátságokat kötni, régieket ápolni, ahogy Bán Róbert Tázlár Község polgármestere is hangsúlyozta reggeli köszöntőjében.

A tűzgyújtást követően a bográcsok vették át a főszerepet, rotyogtak-forrtak a finomabbnál-finomabb gulyások. A gulyások mellett a terített asztalokat is figyelte a zsűri, a TÁZLÁRI MŰANYAGÜZEM meg is kaparintotta a legszebb portáért járó elismerést. A bócsai BÖLLÉR BARÁTI KÖR tagjai legegyedibb gulyásukkal szereztek díjat.
Emellett számos különdíj is gazdára lelt, köztük az IMELYI TŰZOLTÓKnál, akik marhalábszárból készítettek gulyást, helyi jellegzetességként otelló borral.

Mindemellett sok-sok fellépő jött el mulattatni a népet, mint például a soltvadkerti, bócsai, keceli, tázlári citerazenekarok, a Tázlári asszonykórus, Szedmák András tárogató, Kiskun táncegyüttes és a Pintyőke tánccsoport. Székelymesét hallhattunk Vörös Róbertnétól,
barátságfa-ültetésre is sor került Bányai Gábor tiszteletében.

Hárman ültették a fát, azt örökül hagyva a jövő nemzedéke számára: Szabó Csaba a Kiskuntor vezetője, Bán Róbert polgármesterünk és Bányai Gábor országgyűlési képviselő

Az időjárásra egész nap nem lehetett panasz, a betyárok elüldözték a rossz időt, így a délutáni megmérettetést semmi sem zavarhatta meg. Négy mindenre elszánt csapat vállalta, hogy megküzd a Puszta Betyárjai címért, mely izgalmakkal teli versengést hozott. Létrafutás, asszonycipelés, legénytolás, kukoricadarálás és megannyi mulatságos feladat várta a versenyzőket. A derekas küzdelemben végül az Ízvadászok (Soltvadkert) kerekedtek felül, így büszkén birtokolhatják a címet. A Halasi Kun Betyárok, Utcai Vegyes és TV- társaság csapatának ezúttal nem sikerült győzedelmeskedni.

Gasztronómiai verseny is akadt, melynek szervezője Kószó Katalin cukrász és pékmester. A helyezések így alakultak:
Sós 1: Bánné Égető Zsuzsi 2: Windecker Mónika 3:Horváth Marianna
Édes 1: Budainé Hazai Marika 2: Gulyásné Nelli 3: Herkéné Szeg Éva 4: Kószó Józsefné

Eredmények:
Gulyásfőző verseny:
– Kiskunság Gulyás Mestere: Bakonyi Betyárok
– II. helyezett: Ízvadászok (Soltvadkert)
– III. helyezett: Halasi Kun Betyárok
Különdíjak:
– Imelyi Tűzoltók (Felvidék)- marhalábszárból (otelló borral) készült gulyásukért
– Csantavér (Délvidék)- tájjellegét ízében hordozó babgulyásukért
– Bakonyi Kóbor Betyárok- Bakonyi betyárgulyás levesükért
Legszebb porta: Tázlári Műanyagüzem
Legegyedibb gulyás: Böllér Baráti Kör (Bócsa)
Puszta Betyárjai: Ízvadászok (Soltvadkert)
A Legtakarosabb Leány: Lantos Henrietta (TV- társaság) Tázlár
A Legnyalkább Legény: Sárközi Krisztián (Ízvadászok) Soltvadkert

Tázlár Büszke Rád jelölési díjat Horváth Mihály ping-pong edző tudhatott magáénak.

Tombolasorsolás is akadt bőven, melynek fődíját – egy wellness hétvégét – Molnárné Pásztor Zsuzsanna és családja vihette haza.

Horváth Mihály, Tázlár Büszke Rád!Az est további hangulatáról Kothencz Lali, a Muzsika tv sztárja gondoskodott, illetve Dj Majorral tölthették a bulizni vágyók az éjszakát.
A szervezők ezúton is szeretnék megköszönni minden csapatnak, hagyományőrzőnek a tisztes helytállást, finom gulyásokat, fergeteges hangulatot. Továbbá minden segítőnek, közreműködőnek, támogatónak köszönik, hogy megrendezésre kerülhetett az esemény. Reméljük jövőre is egy nagyszerű napot tölthetünk el együtt a hagyományőrzés jegyében!

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (77 db kép)
MEGOSZTÁS