Császártöltésen június elsején a Császártöltés Község Önkormányzata, a Császártöltési Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint az Angele Egyesület meghívta az érdeklődőket a Májusfatánc és néptánctalálkozó rendezvényre.

-Hirdetés-

Szombat délután szép idő fogadta a megjelenteket, akiket Schuszter Istvánné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntött: Takácsné Stalter Judit polgármester asszonyt, Szauter Teréziát a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának főigazgatóját, Manz Józsefet a Német Önkormányzatok Bács- Kiskun Megyei Szövetségének elnökét és minden megjelent vendéget.

A hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása – Morus Tamás a XVI. század nagy államférfija írta ezt a szép gondolatot, és ez igaz még napjainkban is. Egyre fontosabbak azok a dolgok, melyek közösséget formálnak belőlünk. Mint azt már többször is hallhatták, az idei évben falunk 275 éves. Rendezvényeinken méltóképpen megemlékezünk ez eseményről is. Nagy hangsúlyt fektetünk mi is hagyományaink ápolására, nemzetiségünk megőrzésére.
Ide tartozik a májusfa állítás és a kitáncolás is. Nagy ünnep volt ez a szüleink, nagyszüleink idejében is. Mi se feledkezzünk meg róla.

Kepes Andrást idézve: „Úgy tartják, öregek nélkül nincs múlt, gyerekek nélkül nincs jövő. Múlt és jövő nélkül pedig nincs jelen.”
Néptánctalálkozó

A délután a Májusfa kidöntésével folytatódott, Takácsné Stalter Judit polgármester a borászokkal és a meghívott vendégekkel a májusfáról levett borral koccintottak.
A néptánctalálkozó a Sportcsarnokban került megrendezésre, ahol színes kavalkád fogadta az császártöltési és a német Angeli-Angele családokat. A műsor után közös estebédre került sor, majd a Platin Kapelle zenekar húzta a talpalávalót.

A programsorozat vasárnapi menetrendje szerint Angeli János, a császártöltési Angelik nevében köszöntötte a Közösségek Házában megjelent vendégeket. Az idén 30 éves Angeli-Angele kapcsolat alkalmából megrendezett kiállítás résztvevői megismerhették az egymásra találás történetét, mely az 1980-as évekre nyúlik vissza.

Filip Angeli Memmingemből kutatta szülei ősi lakhelyét, miközben Angeli Mátyás cikkére felfigyelt. Felvették a kapcsolatot egymással, majd egy németországi meghívással a császártöltési Angelik 1989-ben részt vettek az Ummendorfi Angele Tag-on. Bolvári Csaba elkészítette az Angeli családok szerteágazó ősi szálait bemutató családfáját. A kiállítás bemutatja a 30 év alatt közösen megélt pillanatokat, kirándulásokat, régi családi életképeket.
Családfa kiállításon Angeli Tímea és Angeli Zsuzsa

A hagyomány azóta tart évenkénti csere-látogatással, színes programokkal, közös élményekkel. A császártöltési látogatáskor mindig sor kerül egy közös bográcsos ebédre is a Parkerdőben. Ezen a hétvégén a Császártöltésre látogatók igazi ropogós ízelítőt kaptak a sváb hagyományokból. Az esemény egyik legnagyszerűbb hozadéka pedi az, hogy a  vendéglátó családokkal már-már baráti kapcsolat alakult ki.

A.S.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (72 db kép)
MEGOSZTÁS