Kilencvenkilenc évvel ezelőtt a győztes hatalmak aláírták az I. világháborút lezáró Trianoni szerződést, amely kinyilvánította az Osztrák–Magyar Monarchia szétesését, valamint a történelmi Magyarország felbomlását. 2010 óta június 4. az emlékezés, a Nemzeti Összetartozás Napja. Bár a döntés határokat állított, de a szellemi, lelki összetartozást nem tudta megakadályozni.

-Hirdetés-

2019. június 4-én a megemlékezés szentmisével kezdődött Kecelen a Szentháromság templomban, majd a Ligetben folytatódott a Trianoni emlékműnél. A műsor szereplői a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói voltak.

Németh Anna 7. osztályos tanuló, Mucsi Anita 8. osztályos tanuló egy-egy verset adott elő. Felkészítőjük: Ridegné Szilágyi Bettina volt.

Az énekkar előadásában az „Ébredj, magyar” című dalt hallhatták a jelenlévőkAz iskola énekkara és a templomi kórus tagjai énekeltek, felkészítőjük Fejes Éva vezetésével.

Haszilló Ferenc Kecel Város polgármestere Apponyi Albert gróf szavait idézte, akinek Magyarország érdekében elhangzott védőbeszéde a béketárgyaláson hiábavaló volt. Aláírásra került a „békeparancs”.  Elvesztettük az ország területének kétharmadát, és minden 3. magyar rekedt akaratán kívül a mesterséges határokon túlra. Ezért a Nemzeti Összetartozás Napja nem ünnep, hanem figyelemfelhívó emlékezés.
Ez után az emlékműnél koszorúzásra került sor.

Öt koszorú került elhelyezésre az emlékműnélKecel Város Önkormányzata nevében Haszilló Ferenc polgármester és Dr. Urbán Gábor aljegyző helyezett el koszorút.

A FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség  képviseletében Kovács László, a keceli szervezet elnöke és Zsámboki Mihály koszorúzott.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom keceli alapszervezete és ifjúsági tagozata nevében Benedek Imre és Vulman József helyezte el koszorúját.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége keceli szervezete képviseletében Herczeg Mihály és Bata László tette le a koszorút.

A keceli Tűzoltóság, a Kistérségi Nemzetőr Egyesület-Kecel és a Kárpát-medencei Vitézi Rend nevében Travnik János parancsnok kísérte a koszorút.

Az emlékműsor szervezője, levezetője Gyalogné Klajkó Eszter rendezvényszervező volt.

A megemlékezés a Szózat eléneklésével fejeződött be.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS