Június 1-jén véget ért a 2018/19-es megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Ennek kapcsán egy összefoglaló cikkben tekintünk vissza arra, hogyan is szerepeltek kistérségi csapataink a küzdelmek során. A négy együttes az Akasztó FC, Kecel FC, Kiskőrösi LC és a Soltvadkerti TE csapata.

-Hirdetés-

Kezdjük a Kiskőrössel, akikhez a nyáron új edző érkezett Miskovicz Bálint személyében, aki már nem volt ismeretlen a kiskőrösi szurkolók számára sem. „Új edző jól seper”– tartja a mondás. Mindez igaz volt Miskovicz Bálintra is, hiszen az őszi szezont 32 megszerzett ponttal, első helyen zárta az együttes. Majd tavasszal több olyan mérkőzésen is pontot veszítettek a kőrösiek, melyeken ha nyernek, akkor végig ott tudtak volna maradni a bajnoki elsőségért folyó harcban. A Kiskőrösi LC végül a harmadik helyen zárt. Ami így is nagyon szép eredmény, hiszen az elmúlt években dobogó közelében sem nagyon végeztek a kiskőrösiek. Végül a csapatból került ki a bajnokság gólkirálya Eugene Salami, aki 22 találattal szerezte meg ezt a címet. Az NB 1-et is megjárt játékos egy találattal előzte meg a Jánoshalma támadóját Harnos Zoltánt és kettővel a kalocsai Vuits Viktort.

Kiskőrösi LC csapata

Folytassuk a Kecel gárdájával, akik ősszel egy darabig vezették is a tabellát, majd a hatodik forduló után végül 24 megszerzett ponttal a 6. helyen zárták az őszt. Tavasszal még 17 pontot sikerült begyűjteniük, amellyel végül 41 megszerzett ponttal a tabella 5. helyén zártak. Érdemes kiemelni, hogy a bajnokság vége előtt négy fordulóval edzőváltás történt Kecelen is. Kis Pétert, Nagy Előd váltotta a kispadon, aki a csapat rangidős játékosa volt. Az új edzővel egy vereséget és három győzelmet arattak. A bajnokság utolsó három találkozóján mindig győztesen hagyták el a pályát, három szomszédvári rangadót is megnyerve. Az együttes házi gólkirálya Bajnok Noel lett, aki 16 találatig jutott a 2018/19-es idényben.

Kecel FC csapata

A következő együttes az Akasztó FC csapata, akik rég nem látott őszi szezont futottak, hiszen a bajnokság felénél a harmadik helyen szerepeltek. Majd egy gyengébb tavasz következett. Ősszel 26 pontot, míg tavasszal 12 pontot sikerült gyűjteni az akasztói csapatnak. Így 38 ponttal a tabella 6. helyén zártak, amely nagy előrelépés az elmúlt évekhez képest, hiszen tavaly még az utolsó előtti helyen végezetek az akasztóiak, míg most a középmezőnyben. Az együttes házi gólkirálya Szabó Zsolt lett 12 találattal.

Akasztó FC csapata

Végül, de nem utolsó sorban nézzük a Soltvadkerti TE-t, akik ősszel nem szerepeltek túlságosan jól, hiszen összesen 7 pontot gyűjtöttek. Majd a télen kinevezték az együttes volt játékosát Holczimmer Tamást a csapat élére, aki szépen összerántotta a társaságot. Három-négy új igazolással egy teljesen más Soltvadkertet láthatott a közönség tavasszal. Szépen jöttek a győzelmek, majd a bajnokság végére 25 megszerzett ponttal a tabella 11. helyéig tornázták fel magukat. Az együttes házi gólkirálya Tóth Árpád lett 11 rúgott góljával, aki ősszel kettő, míg tavasszal kilenc gólt szerzett. Ez is jól mutatja a Soltvadkertiek őszi és tavaszi szereplését.

Soltvadkerti TE csapa

B.D 

MEGOSZTÁS