A Tegyünk Fülöpszállásért Egyesület (TEFE) kezdeményezésére, a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulójára emlékező kiállítást és emlékműsort tartottak, 2019. június 4-én.

-Hirdetés-

Az I. világháború kapcsán ünnepelni nincs okunk, de emlékezni annál inkább! A TEFE kezdeményezésére négy éve kezdték el gyűjteni a fülöpszállási vonatkozású dokumentumokat. A harcokban elesettek egyértelműen hősi halottak, de ugyanúgy hősök azok is, akik megélték a háború szörnyűségeit. A helyi lakosság közreműködésével fellelt fényképek és más tárgyi emlékek segítenek megérteni a ma emberének, hogy mit kellett átélnie a száz évvel ezelőtti nemzedéknek. Az I. világháborús emlékművön 217 hősi halott neve látható. A kiállításon a nevekhez kapcsolódó további adatok, fényképek is megtalálhatók.

Kubinyi Jenő, a hősi halottak adatainak kutatója

Az emlékműsorban Kubinyiné Horogszegi Sára, a helyi Daróczi Pál és Mózes Imre családjainak élettörténetén keresztül mutatta be a tragédiák és örömök emberpróbáló időszakát. Gubacsi Gyula polgármester, a temetőben található hősi síremlékek felújítása munkálatairól számolt be. Az I. világháborús hadisírok rendbehozatalára, 2016-ban létrehozott pályázat támogatásával, az önkormányzat, Müller Zoltán kőfaragó mester közreműködésével, nyolc hősi halott, egy családi sírbolt és egy orosz hadifogoly síremlékének restaurálást végezte el.

Gubacsiné Ámon Márta vetített képes előadásában, emlékeztető történelemóraként elevenítette fel a trianoni békediktátumhoz vezető utat és annak következményeit. A háború pusztításain túl a legtragikusabb, az emberi sorsok lelketlen, az emberi jogokat (népszavazás) figyelmen kívül hagyó kezelése. Az előadások között versek (Gyóni Géza: Csak egy éjszakára…, Juhász Gyula: Trianon), és dalok hangzottak el (Szarka Tamás: Kézfogás).

A bensőséges megemlékezés zárásaképp, a tiszteletadás virágainak elhelyezésére került sor az I. világháborús emlékmű talapzatán.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (15 db kép)
MEGOSZTÁS