A soltszentimrei és a csengődi diákok Erdélyben jártak együtt a Határtalanul program keretében ez év május 1-5 között.

-Hirdetés-

A két iskola együttműködésében az előkészítő órán Csengődön ismerkedtek meg a program részleteivel, Erdély történelmével, földrajzával, majd a záró foglalkozáson Soltszentimrén elevenítették fel az elmúlt héten az Erdélyben látottakat.

A programban 31 diák vett részt a két iskolából Németh Istvánné, Kovács Erika és Németh István vezetésével.

Nagy élmény volt számukra az utazás során látni az irodalomból ismert Déva várát. Fehéregyházán megkoszorúzták nagy költőnk Petőfi Sándor emlékművét, a székely kapunkon áthaladva Orbán Balázs sírjához zarándokoltak el, s ott együtt elhelyezték az emlékezés koszorúját.

A szállás Gyimesközéplokon a Tatros partján volt mind a négy éjszaka. Minden nap tartogatott valami újat, megismerni valót Erdély történelméből, nevezetességeiből, hagyományaiból: Borospatakán a skanzenben a házak között járkálva igazi élő népzenét hallgathattak, az Ezeréves határnál a Rákóczi vár megmászása nem kis feladat volt.

A gyimesi csángók kultúrája, vendégszeretete, ízes szóhasználata, magyarságtudata mindenkit elvarázsolt, éppúgy mint a Gyilkos tó, a Békás szoros, a Tordai sóbánya, a Korondi fazekasok munkái, és a Silye alja, amit bizony sokaknak sikerült is megmászni.

Jártak Nyárádszentimrén, ahová adományt is vittek. Farkaslakán Tamási Áron sírjánál a két cserfa árnyékában és Madéfalván is emlékkoszorút helyeztek el. Csíkszeredában, Csíksomlyón találkoztak a Csíkszentimrei diákokkal, akik már a Szent Imre települések találkozói révén ismerősként üdvözölték a mi diákjainkat. Megkóstolhatták a bórvizet, a finom gyógynövényekből készült teákat és a helyi ételeket is. A Gyimesfelsőloki hasonló korú néptáncos gyerekektől héjszát és páros táncokat tanulhattak, a táncházban este pedig együtt ropták diákjaink velük. Megismerkedtek a csángó viselettel. A gyimesbükki Dani Gergely Általános iskolába is ellátogattak. Nagyon hosszú és fárasztó volt az út, de az élmények, a látnivalók, az ottani magyar emberek szeretete és a kedvező időjárás azonban kárpótolta őket a fáradtságért, s örök emlék marad számukra.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS