Az európai hírű magyar kézilabdajátékos és edző, Kovács Péter a pünkösdi hétvégén járásunkba hozta csapatát, hogy részt vegyenek a Pünkösd Kupán. A szülők jóvoltából az egyik délután a barátkozás és a „nyaralás” jegyében telt.
Itt, a Vincze Lovardában találkoztam velük. Sok mindenről szó esett, így nem maradhatott ki a hazai sport összevetése a nyugat-európaival. Erről így vall az edző:
1981-ben kerültem első ízben Németországba. Annak idején a Bundesliga csapataiban még kevés külföldi játszott: főleg a hazai játékosok jutottak szóhoz. A német kézilabda erőfölénye főleg a kondícióban nyilvánult meg, mi viszont ötletesebbek voltunk.
És az osztrákok?
Abban az alpesi országban anno nem volt divatja ennek a sportnak. Elmaradottabb volt az egész.
És jelenleg?
Az elmúlt harminc évben nagyot változott a sportvilág. Eltűntek a határok, minden csapat vegyessé vált, a játék pedig különböző stílusok és filozófiák mixe lett. A különböző iskolák kiegyenlítődtek. Az európai kézilabda élmezőnyében megfigyelhető egy spanyol dominancia, de más nemzeteknek is van esélyük.
Most tizenéves lányokkal érkezett ide. Miért?
Jelenleg IFI és serdülő korosztályú lányokat edzek. Fejlődőképes játékosok, akik munkanapokon az iskola után edzésre járnak: sokszor több mint egy óra az út csak a tornateremig! Motiváltak, összetartanak és imádják a kézilabdát. Sajnos Budapesten nem mindig találni megfelelő edzőhelyet. A hétvégéken meccs van, és ők ott vannak. Komoly áldozatot vállalnak a sportért mind ők, mind pedig szüleik.
Nehéz belenevelni az ifjú sportolókba az áldozatvállalás fontosságát?
A munka akkor ér valamit, ha abban mindenki hisz. Azt kell megértenie a játékosoknak, hogy az edzés nem nyűg, az a meccsek miatt van, azért, hogy minden tökéletesebben működjön, a játékos jobban gondolkodjon a pályán. Idealista felfogás, de hiszek benne, hogy okos, alkotó emberekkel sikert lehet elérni. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha a nap huszonnégy órájából húszat edzek, akkor világbajnok leszek. De az biztosan nem válik be, hogy harminc százalékot teljesítve ellötyögöm az edzést, mert akkor a hétvégi meccsen nem jön ki a száz százalék. Azt is tudomásul kell venni, hogy a férfiaknál inkább az észérvek, a nőknél pedig az érzelmek hatnak főleg. De a két nem mentalitása az utóbbi években közelít egymáshoz.
Mennyire lényegesek az általános iskolai évek alatt megszerzett alapok?
Nagyon! Látom, ki honnan jött, ki volt az edzője, milyen erőssége van az ottani munkának, de azt is látom, mit kell pótolni. Tudomásul kell vennünk, hogy a mi csapatunk fele vidéki gyerek, akik 14 évesen kiszakadtak otthonról. Keresik a jó légkört, a munkát, de néha haza is kell őket engedni!
Most 13 lánnyal jött ide, akik a vacsora után meg is köszöntötték a „mestert”. Egy fotoalbumot kapott tőlük — na meg egy nagy tapsot.
Igen, ez a Pünkösd Kupa, mely több helyszínen zajlott. A szülők pedig ide, Bócsa-Zöldhalompusztára, a Vincze Lovardába szerveztek nekünk egy „csapatépítő délutánt”. Kellenek az ilyen találkozók is: lovaskocsizás, finom falatok és egy kis levezető röplabda várta a lányokat.
Járásunkból két hölgy, a csengődi Szabó Bettina és a bócsai Kun-Szabó Viktória tagja a Szent István SE csapatnak. Mindketten a budapesti Szent István Szakgimnázium tanulói. Viktória Bócsán kezdte a kézilabdát, majd Soltvadkerten és Kiskőrösön folytatta. László Zsolt, Forgó Erzsébet és Czérna László edzők nagy hatással voltak rá. Utóbbi kiskőrösi szakember szerettette meg Bettinával is ezt a sportot.
A döntőbe 4 győzelemmel, azaz veretlenül jutottak be. A kupán Bettina 18, Viktória 13 gólt lőtt. Az aranyérem sajnos nem jött össze, de az ezüst is szépen csillog, ha tudjuk, hogy csak a nagyon erős Érd győzte le őket.
Káposzta Lajos
Fotógaléria:
