Nem volt egyszerű azon versenyzők dolga, akik Lehel vezér nyomába eredtek a bócsai parkerdőben. A tantestület — Oláhné Marosi Judit és Nyúl Anna vezetésével — úgy gondolta, hogy a ballagás előtt legyen még egy közös kihívás a gyerekeknek. Ez idén egy keretmesés gyereknapi akadályverseny keretében valósult meg.

-Hirdetés-

Őrült hőség, őrült feladatok — talán ez is lehetett volna a mottója ennek az akadályversenynek, mely azonban „A múlt nyomában” címet viselte. Az osztályok expedícióra indultak, mely Lehel kürtjének történetével indult. A feladatok között szerepelt rovásírás, gólyalábas járás és társhordás. Nem volt egyszerű a tanárok által kért akrobatikus feladatok végrehajtása — de legalább jót nevetett mindenki!

Igen, a régészet ismét divattá vált!

A bócsaiak tudják, hogy a homok sok kincset rejt: még a címerükben is egy középkori, helyben megtalált kereszt szerepel. Utolsó feladatként a homokot kellett módszeresen átkutatni a magukkal hozott kislapáttal és ecsettel, hogy meglegyenek a leletek. Ezt követően a nádtető alatt kellett restaurálni a széttört cserépedényeket, melyeket aztán ki is állítottak.

Zárásként a Szülői Munkaközösség várta a 12 csapatot: rántott húsos szendvics, jégkrém és üdítő volt a menü a parkerdőben, mely lecsillapította a napon felhevült kedélyeket — mármint hogy a nyár, az nyár és bizony: ITT A VAKÁCIÓ!

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS