Megható és derűs pillanatok között köszönt el húsz nyolcadikos diák szombat délelőtt a csengődi általános iskolától. A végzős tanulóktól személyre szóló búcsút vett tanáraik és iskolatársaik nevében az iskola igazgatója, Németh István.

-Hirdetés-

A hetedikesek osztályfőnöke, Pálfi-Mikulás Tünde által koordinált ünnepségen Lajter Márk és Legéndi Marcell köszöntötték az egybegyűlteket. Az útravalóval teli tarisznyák felöltését, majd Király Réka búcsúztató versét követően a nyolcadikosok dallal, majd a nevükben Kiss Barbara és Kurucz Viktória köszönt el az ittmaradóktól, köszönetet mondva tanáraiknak, akik az iskolába lépés első pillanataitól kísérték és vezették őket.

Évről évre ezen a szép ünnepen adják át az Év tanulója díjat annak a diáknak, aki a nyolc év alatt tanulmányi eredményével, a kötelező feladatokon túli vállalásaival, közösségi munkájával kiemelkedik diáktársai közül. Ebben az évben Kiss Barbara részesült az elismerésben, melyet a Csengőd Községért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Nemes Ibolya adott át.

Sokak szemébe csaltak könnyet a szülők, akik közös énekükkel, Máté Péter Most élsz című dalával lepték meg végzős gyermekeiket.

Ezt követően a ballagók végigvonulva az iskola virágdíszbe öltözött tantermein, még egyszer búcsút mondhattak diáktársaiknak. A Dénes Erika tanárnő vezette osztály – Antal Viktória, Balog Imola Viola, Balog Roland, Boldizsár Bettina, Boldizsár Richárd, Digner Szabolcs, Dömsödi Attila, Feka Máté, Kiss Barbara, Kohut Dániel, Kolonusz Zsuzsanna, Kósa Balázs, Kurucz Viktória, Lengyel András, Lévai Rajmond György, Lukács Henrietta, Müller Tamás, Varga Lívia és Vizeli Dorottya – ősztől jánoshalmi, kiskőrösi, kiskunhalasi és kecskeméti középiskolákban folytatják tanulmányaikat.

KN

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS