2019-ben közel 10.000-en döntöttek úgy, hogy vízbe csobbannak Révfülöpön azzal a reménnyel, hogy 5200 méter leúszása után Balatonbogláron célba érnek.

-Hirdetés-

Az úszók 99%-a sikeresen célba is ért a déli parton, ebben segítségükre volt az a 130 vitorláshajó, amely az úszófolyosó nyomvonalát rajzolta fel a Balatonban, illetve amely frissítési és pihenési lehetőséget is nyújtott az úszóknak. Tázlárról is volt jelentkező, Péli Ottó, aki 42 éves lesz idén. Ő egy igazán egyszerű, de annál inkább nagyszerűbb ember, vele beszélgettem.

Mikor kezdtél el az úszással foglalkozni?

3 évvel ezelőtt jutottam el arra a szintre, hogy elkezdjek valamiféle sportot űzni a súlyom és fizikai erőnlétem miatt. Választhattam volna a futást vagy akár a biciklizést is, de a térdeim nem bírják annyira a terhelést – így lett végül az úszás.

Hova jársz át, hiszen Tázláron sajnos erre nincs lehetőség?

Kiskőrösre jártam át eleinte munka után, kisebb-nagyobb sikerrel, mert az uszoda nagyon le van terhelve főleg nyáron, így esélyem sem lett volna hosszakat úszni. Tavaly és idén már a Vadkerti-tóra jártam edzeni, amikor csak tehettem.

Hogyan kerültél a Balatonra?

Eleinte mikor elkezdtem az “úszkálást”, kellett valami motiváló erő. Saját magamnak állítottam fel egy kihívást és célt, hogy én igenis át tudom úszni a Balatont. Ezt mindenféleképpen 40 éves korom előtt szerettem volna teljesíteni.

Idén saját magad rekordját is megdöntötted, ez mit jelent pontosan?

Ahhoz, hogy mennyi idő alatt lehet átúszni a kijelölt szakaszt, az nem csak a felkészüléstől függ, hanem a víz minőségétől is, ami azt jelenti, hogy mennyire hullámzó a víz a szél miatt. Idén fél 11-kor kezdtem, eleinte voltak erősebb hullámok, aztán szerencsére szépen letisztult. Tavaly sokkal rosszabb volt a helyzet, kétszer el is halasztották az időjárás miatt. Erőteljes hullámok voltak, a szervezők kérték, hogy csak azok kezdjék el, akiknek nemcsak “medence tapasztalataik ” vannak. Olyanok is feladták, akik évente többször eljönnek erre a rendezvényre, hogy ússzanak. Én nekiindultam, igaz, az első 500m-en elfáradtam és sokszor egy-egy kapaszkodóban megálltam pihenni. Nem volt könnyű, de megcsináltam. Idén 3 óra 29 perc alatt tettem meg a távot, tavalyihoz képest 40perccel lett jobb az időm, tavaly előttihez képest meg 3óra 41 perccel úsztam jobbat.

Hogyan lehet ide eljutni, milyen érzés volt ezt “megúszni”?

Interneten keresztül lehet előregisztrálni a honlapjukon, vagy pedig ott a helyszínen orvosi vizsgálattal együtt. 2004-ben sajnálatos módon infarktust kapott egy illető, azóta van szükség a vizsgálatra. Előregisztráció 8.500Ft-ba kerül, helyszíni pedig 10.000Ft-ba. Abszolút nem sok ez a pénz ahhoz képest, hogy neked lezárják keresztbe a Balatont, több ajándékban is részesülünk, de ami a legfontosabb maga az élmény, amikor kijössz a vízből és több ezren őrjöngve, hajrázva tapsolnak, testi-lelki feltöltődést nyújtva, ez megfizethetetlen. Jövőre, ha tehetem újra megpróbálom.

Nem kell díjat nyerni ahhoz, hogy valaki nyertes legyen! Szívből gratulálok magam és a tázláriak nevében is, nagyon büszkék vagyunk rád! Sok sikert kívánunk neked a továbbiakban, legyen még rengeteg ilyen sikerélményben részed!

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (11 db kép)
MEGOSZTÁS