Hogyan lehetne a „Kádár-kocka” néven közismert sátortetős, egyen-családi házakat modernizálni, stílusosabbá, “okosabbá” és az ingatlanpiacon is kelendőbbé varázsolni? A PTE és a Miskolci Egyetem konzorciumában készült projekt erre keresett megoldást. A modernizált ház pedig a Solar Dechatlon 2019 elnevezésű egyetemi innovációs építészeti világversenyre készült.

-Hirdetés-

Az innovatív mintaházak világversenyének ráadásul idén Magyarország és Szentendre ad otthont.

Az első átvarázsolt kockaházat most élőben is meg lehet nézni. A pécsi és miskolci egyetem együttműködésében felépített HUNGARIAN NEST+ elnevezésű mintaházat, ahogy a nemzetközi versenyben induló többi csapat munkáját is, bárki megtekintheti ÉMI Szentendrei Ipari Parkban, július 12-től, két hónapon át.

A magyar mintaprojektben résztvevő egyetemi oktatók és hallgatók arra keresték a választ, hogy milyen innovatív módosításokkal lehet a XXI. századi elvárásoknak megfelelően újragondolni ezt a jellegzetes, kocka alakú, a szocializmus évtizedeiben oly divatos hazai épületformát. A „magyar kocka” néven is ismert épülettípusból – amelynek jellegzetessége, a sátortető és közel 100 négyzetméteres alapterületű országszerte jelenleg is több millió áll.

A magyarok olyan megoldásokat is kerestek, hogyan lehetne “okos” otthonokká alakítani ezeket a kockaházakat

A Kádár-kori sátortetős  családi házakkal egyébként az egyik legnagyobb probléma, hogy tájolásuk az esetek 95 százalékában nem veszi figyelembe a napenergia hasznosításának és az épület környezettel való kapcsolatának lehetőségét. Az élettér (nappali) és a hálótér ugyanis szinte minden esetben az utca felé néz, függetlenül annak tájolásától – nyilatkozták a PTE Műszaki és Informatikai Kar csapatának vezetői,  Kondor Tamás és Kósa Balázs építészek a SzabadPécsnek.

Újrarendeztük tehát az alaprajzot, hogy a környezeti kapcsolódás minden oldalon erősödjön. Újradefiniáltuk az épület tájolását, hogy bármely városi szövetben a legideálisabb feltételeket biztosítsa a belső terek számára a benapozás és az energetika előnyeit – folytatták a konkrét javaslatokkal.

Szentendrén egy innovatív “mintaházpark” is létrejön

A nemzetközi verseny Amerikából indult, és immár hetedik éve rendezik meg, mára a világ minden tájáról neveznek fiatal építész-csapatok. A Solar Decathlon fő célja a megújuló energiák és az innovatív technológiák alkalmazásával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése.

Az idei  megmérettetés tizennégy napjára és a 2 hónapos meghosszabbított kiállításra – a hozzávetőlegesen 500 versenyző egyetemistán és kísérőiken kívül – várhatóan mintegy százezer hazai és külföldi látogató érkezhet. A legjobb épületekből hosszútávra egy látogatóközpontot is terveznek.

lyen házakat terveznek most a fiatalok: ( Fotó: Solar Decathlon Europe 2019 /Facebook)

A verseny jelenleg is zajlik Szentendrén. A csapatok által épített házaknak tíz próbán kell átesniük, modellezve napjaink összes lényeges környezeti, építészeti, társadalmi és piaci körülményét.

Forrás: sokszinuvidek.hu
Címlapfotó: Solar Decathlon Europe 2019 / Facebook

MEGOSZTÁS