Csengőd – Nyitranagykér barátságos focimeccs

A hagyományokat ápolva az idei évben is megrendezésre került a testvérvárosi barátságos labdarúgó mérkőzés a Csengőd és a Nyitranagykér együttesei között.

-Hirdetés-

Szentgyörgyi Krisztián szervező elmondta, hogy 25 éves múltra tekint vissza az esemény. 1994 óta minden évben összecsap a két gárda egymással. A két együttes közötti focikapcsolat már régebbre tehető. Egyik évben a Csengődiek mennek ki, majd a másik esztendőben a Nagykériek jönnek Csengődre. Minden évben szombaton érkeznek a vendégek, majd közös ebéd után a sportpályán egy barátságos mérkőzés keretén belül összecsap a két gárda. Ezt követi egy közös vacsora és hajnalig tartó beszélgetés, ami jellemzi ezeket a napokat – az évek során barátságok kötődtek. (Nyitranagykér 2008 óta testvértelepülése Csengődnek.)

Varga Misi bácsinak köszönhetjük a szervezést, aki miden évben összefogja a csapatot és megszervezi ezt a napot.

A találkozó előtt a két gárda játékosai kisebb ajándékokat adtak át egymásnak. Majd Szabó István játékvezető sípszavára útjára indult a labda. Az összecsapáson a hazaiak szereztek vezetést Szentgyörgyi Krisztián révén, majd a vendégek egyenlítettek, és végül 3-1 arányban meg is nyerték a találkozót. 

B.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (48 db kép)
MEGOSZTÁS