Pizsama-partyt szervezett a gyerekeknek Némethné Németh Anita az akasztói könyvtárban 2019. július 26-án este. A könyvtár vezetőjének régóta dédelgetett vágya volt ez, mely végül idén, 10 fő gyermek részvételével meg is valósulhatott.

Talán sokan nem is tudják elképzelni, hogy miről is szól egy ilyen rendezvény. 

-Hirdetés-

Nos, a gyerekek késő délután érkeztek a könyvtárba, majd sorversenyekkel nyitották meg az estét, melynek végén megszerezhették az édességeket rejtő kincsesládát. Ezek után közös sütögetés következett, ahol a szalonnán és a virslin kívül előkerültek a mályvacukrok is. Sötétedéskor mindenki pizsamába bújt, így megkezdődhetett a Ludas Matyi -magyar mesefilm- vetítése, mely után a gyerekek éjfélig beszélgettek és nevetgéltek. 

Másnap a reggeli után a Kutyával egy mosolyért egyesülettől Judákné Manyi néni érkezett Emily kutyusával. A délelőtt folyamán velük lehetett játszani. Ügyességi játékok, célba dobás és kölesgolyó fújó verseny is színesítette a délelőttöt. 

A Pizsi-party kis résztvevői

Az eseményen 10 fő gyermek vett részt. Ez volt az maximális létszám, mely előre meg volt határozva, és szülői beleegyező nyilatkozattal. Összességében ez a rendezvény nem kimondottan a könyvekről szólt, sokkal inkább “rendhagyó” játékról a könyvtárban. A gyerekek remekül érezték magukat. Mind a szülők, mind a gyerekek azon a véleményen voltak, hogy jövőre is szeretnék, ha megrendezésre kerülne egy ehhez hasonló könyvtári Pizsama-party.

B.D. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (78 db kép)
MEGOSZTÁS