2019. február 1-jén kerültek forgalomba az új 500 forintos bankjegyek, amelyek régi változataival 2019. október 31-ig fizethetünk.

-Hirdetés-

A jelenlegi 500 forintos bankjegyeket 2019. október 31-ig használhatjuk vásárlásaink során, ezt követően az MNB bevonja azokat, így 2019. november 1-től már csak a megújított 500 forintos bankjegyekkel lehet majd fizetni

Az új 500 forintos bankjegy (Forrás: MNB)

Az MNB 2014-ben kezdte meg a forgalomban levő forintbankjegyek cseréjét, az előző bankjegy-sorozatot 1997-től bocsátotta ki a jegybank. Az új bankjegyek alapvetően a színárnyalatukban illetve kis mértékben a képi megjelenésükben térnek el régiektől. A bankjegyek előoldalán szereplő személyek, és a hátoldalán látható helyszínek nem változtak, csak a szövegek elhelyezése és méretezése változott a színen kívül. Ezen kívül fontos változás, hogy az új bankjegyek új biztonsági elemeket kaptak, így a korábbinál is nehezebb hamisítani a magyar fizetőeszközt.

Az alábbi képeken összegyűjtöttük a régi (bal oldal)és az új (jobb oldal) bankjegyek első és hátsó oldalát. A tévhitet, miszerint könnyen összetéveszthető a két bankjegysorozat, szerintünk az alábbi ábrák elég egyértelműen cáfolják. 

Az MNB az 500-as bankjegy megjelenésére emlékeztető anyagában azt is megjegyzi: a régi 10 000 forintos bankjegyek bevonásáról még nem hozott döntést az MNB, ezért e címletnek mind a régi, mind az új változata továbbra is korlátozások nélkül használható a készpénzforgalomban.

Régi 10 000 forintosokkal bármikor találkozhatunk még az ATM-ből való készpénzfelvétel során, fizethetünk velük a vásárlásaink alkalmával, és a kereskedők sem utasíthatják vissza elfogadásukat. A címlet bevonásáról a jegybank a későbbiekben rendelkezik majd.

Fontos információ, hogy a forgalomból korábban már bevont bankjegyek nem veszítik el értéküket, mivel a bevonási határnapot követően még három évig minden bank- és postafiókban, húsz évig pedig az MNB lakossági pénztárában díjmentesen beválthatók – azonos címletű ¬- új fizetőeszközre.

Forrás:portfolio.hu 

MEGOSZTÁS