Nagy várakozás előzte meg az idén már második alkalommal megszervezett Rendvédelmi napot Csengődön. A sportpályán tartott rendezvény a művelődési ház nyári gyermektáborának része, de a nap nyitott volt mindenki számára, így a résztvevők között felnőttek is voltak szép számmal. A Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársa, Kuti Erika címzetes rendőr őrnagy által koordinált egész napos programban változatos feladatokkal és bemutatókkal várták az érdeklődőket, akik bepillanthattak a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és a honvédség munkájába is.

-Hirdetés-

Lajter Ferenc polgármester köszöntője után a figyelmet és a szabálykövetést fejlesztő csapatjátékok mellett bűnmegelőzési foglalkozáson vehettek részt és közlekedésbiztonsági ismereteket is kaptak a gyerekek. Ez utóbbiakat nemcsak elméletben ismerhették meg, mert Baltás Adrienn címzetes rendőr zászlós közreműködésével kerékpáros ügyességi versenyeken mérettették meg magukat, kipróbálhatták az ittasságot szimuláló szemüveget, valamint közösen végeztek közúti ellenőrzést az „Alma-citrom akció” keretében. A megállított gépjárművezetők, amennyiben minden rendben volt az ellenőrzésük során, almát, ha nem, citromot kaptak a gyerekektől. A kicsik minden sofőrt emlékeztettek a biztonságos közlekedés fontosságára.

A rendőrség bűnügyi technikai bemutatóval is várta a gyerekeket, melynek során egyebek mellett az ujjlenyomatvétellel ismerkedhettek meg. Aki szeretett volna, a rendőrautóba is beülhetett, és lehetőség nyílt arra is, hogy regisztráltassák kerékpárjukat a BikeSafe rendszerben. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Csizovszki László rendőr alezredes kapitányságvezető és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője, dr. Argalás Csilla rendőr alezredes asszony is. Az alezredes asszonytól Lajter Ferenc polgármester egy bűnmegelőzési információs anyagot vehetett át, amely egy szórólapokat tartalmazó, figyelemfelhívó figurát ábrázol. A tájékoztató anyagok az áldozattá válás elkerülését segítik, illetve azt írják le, mi a teendő, ha a bűncselekmény már megtörtént.

Igen fontos ismereteket: az újraélesztést és különféle elsősegély-technikákat sajátíthattak el a résztvevők az OMSZ Kiskőrösi Mentőállomásának munkatársai jóvoltából, és a Magyar Honvédség fegyverbemutatója is sok gyereket vonzott.

Kiskőrös Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülete is kinyitotta a tűzoltóautó ajtaját a gyerekek előtt, akik örömmel ültek be, és büszkén öltötték magukra a védőruházatot is. A nagy melegben igen népszerű volt a tűzoltófecskendő és vízágyú is, amelyek működésbe is léptek. A vizes-habos hancúrozás után jólesett a hűst adó sátor alatt elfogyasztott ízletes babgulyás, melyet – ahogyan a tízóraira sütött lángost is – Csengőd Község Önkormányzata biztosított.

KN

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS