2019 augusztusában, annak is az ötödik napján, a tázlári kisdiákok – az Erzsébet Tábor keretein belül – rövid, de annál izgalmasabb utazásra indultak a mesék szárnyán. A 24 alsó tagozatos gyermeket Freiné Szamosvölgyi Netta és Szabadiné Bíró Mónika kalauzolta el a mesék világába.

-Hirdetés-

A tábor első napján a népmesék keletkezésével, szereplőivel, varázslatos tárgyaival, tipikus meseszámokkal, azaz a jellemzőivel ismerkedhettek meg. A meglévő tudásukat drámajátékkal gazdagították. Különféle jelmezeket magukra öltve, szívesen bújtak bele Az aranyszőrű bárány című mese szereplőinek bőrébe.

Majd a kézműveskedés alkalmával egész nyájat varázsoltak elénk. Nagy szerencse, hogy ezek a nemezből készült bárányok nem bégettek! A feldolgozott mesét rajzfilm formájában is megtekinthették a táborozók. Mivel a mesékből nem hiányozhatnak a csodás paripák, így nem maradhatott el a lovaglás sem. A hét végére kiváló huszárok kerekedtek a résztvevőkből. A népmesék mellet a kis királylányok és királyfik elröpültek a műmesék birodalmába is. A Szutyejev-, Andersen-, és Grimm-mesék segítségével rálátást nyertek a jó és a rossz közti különbségekre. A színpadi szereplést kiegészítve alkottak könyvjelzőbábokat, A kesztyű című mese alapján. A hét folyamán bepillanthattak egy népi mesterség – a fazekasság – rejtelmeibe is. Az agyagból mesés tányérok, medálok és várak születtek.

Az agyagvárak

A „kis mesehősök” a közösen alkotott meséjüket beleírhatták egy saját kezűleg szerkesztett naplóba. Csütörtök délután harsány nevetéstől volt hangos a művelődési ház, ugyanis az egykori népi játékok felelevenítése mindenkit nevetésre késztetett. A mesék országában olyan gyorsan repült az idő, hogy észre se vették és már el is érkeztek az utolsó naphoz. Itt várták ám őket igazán csuda dolgok! A Kecskemétfilm Kft.-nél lerántották a leplet és végre rájöttek: hogyan készülnek a rajzfilmek, míg a Szórakaténusz Játékmúzeumban rácsodálkoztak nagyszüleik, illetve szüleik egykori játékaira. A nap pedig izgalmasabb helyen nem is érhetett volna véget, mint a kerekegyházi Kerekerdő Kalandparkban. Mivel az itt rájuk váró összes próbát kiállták: hivatalosan is királyokká és királylányokká váltak.

A táborból mindenki kellemesen elfáradva, de „tündéri mosollyal” az arcán tért haza.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (77 db kép)
MEGOSZTÁS