Mint arról már korábban írtunk , a csengődi helytörténeti gyűjtemény új helyre költözik. A gyűjteménynek új otthont adó épület azonban felújításra szorult, ezért az ehhez szükséges munkák elvégzésére a falu lakosságát szólította meg az önkormányzat. Sikerrel, ugyanis az elmúlt hónapokban – az önkormányzat dolgozói mellett – hétről hétre önkéntesek dolgoznak az épületen.

-Hirdetés-

Mint azt Lajter Ferenc polgármester elmondta, a munkálatok jó ütemben folynak, és amint a tető elkészül, a belső helyiségek meszelését követően átköltöztethető lesz a kiállítás anyaga is. A helytörténeti gyűjteményt a közelmúltban Turán István kikőrösi helytörténész is felmérte, aki a gyűjtemény tematikáját és elrendezését illetően szakmai tanácsokkal is segítette Németh Mihálynét, a Csengődi Értéktár Bizottság vezetőjét.

A gyűjtemény anyagát látva Turán István elmondta, büszkék lehetnek a csengődiek az összegyűjtött értékekre, melyek akár nagyobb településnek is díszévé válhatnának.

A megújult helytörténeti emlékház ünnepélyes átadója a tervek szerint a Csengődi Falunapok keretében, szeptember 28-án, szombaton délelőtt lesz, ahová minden érdeklődőt szeretettel várnak.

KN

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (12 db kép)
MEGOSZTÁS