Szeretetbörzét tartottak a tabdi Szent-Erzsébet katolikus templom plébánia kertjében augusztus elején. Ki könyvet, ki lángost vagy lekvárt árult. A teljes bevételt a templom felújítására fordítják a szervezők.

A jövőre 60 éves építményre igencsak ráfér a megújulás, a gyülekezetnek azonban szerény a költségvetése. Ez adta az ötletet a 9 éve hazaköltözött Tibbott Nikolettának, aki kezdeményezte a közösségi összefogást a templom megmentésére. Vele beszélgettünk a sikeres akció kapcsán.

-Hirdetés-

Jövőre ünnepli a katolikus templom fennállásának 60. évfordulóját. Szinte nincs olyan család, aki annak idején ne vett volna részt az adakozásban vagy a tényleges munkálatokban. 

Ez valóban így történhetett, legalábbis szüleimtől, nagyszüleimtől ezt hallottam én is. Dédapám, Krizsán János és nagyapám Krizsán István maga is segédkezett a templom építésében.  Tóth János plébános szorgalmazta a templom ügyét még az ötvenes években és az emberek szívesen mentek, sőt, kötelességüknek tartották, hiszen remélték, hogy az utókor majd megbecsüli, értékeli, gondozza munkájukat. Hát most rajtunk, az ifjabb generációkon a sor. Hiszen azt mondja a mondás: „Aki a múltját nem becsüli, a jövőt nem érdemli.” Én ugyan nem éltem itt hosszú éveken keresztül, de a kötődésem szoros a faluhoz, a hagyományokhoz, a közösséghez. Férjemmel korábban is adakoztunk már a templom javára. Új szőnyegeket vásároltunk a régi kopottak helyére.

Milyen állapotban van most a templom? Mire gyűjtenek?

A korábbi beázások miatt mállik a vakolat, penészesedik a fal. a Csodálatos ólomüveg ablakok sürgős helyrehozatalra szorulnak. A fugák az évtizedek alatt kipotyogtak, az üvegek mozognak, félő, hogy kiesnek a helyükről. Sajnos, pénzhiány miatt a templomra az utóbbi évtizedben nem sokat költöttek. Ezen kell nekünk javítani.

Kikre támaszkodhat ebben a kicsiny faluban?

Nagyon sokan álltak a nemes ügy mellé. Először is az Asszonyklub és a helyi katolikus hitközség tagjai. De öröm volt látni az utóbbi akción, hogy az ifjabbak is megmozdultak. Községünk központjában áll a katolikus templom. Itt járunk el előtte minden nap. Nem hagyhatjuk az enyészet martalékává váljon! A hitközség vezetésével egyetértve nyitottunk a Fókusz Takarékszövetkezet helyi fiókjában egy bankszámlát, amelyre a vidékre elszármazottaktól is várjuk az anyagi segítséget. Az önkormányzat is felvállalta az ügyet, Fábián Sándor polgármester támogatásáról biztosította a helyi katolikus közösséget. 

Most egy szeretetbörzével rukkoltak elő. Mi lesz a következő adakozási lehetőség?

A Tabdi Szüreti Napon – szeptember végén – a tavalyi siker nyomán újra megszervezzük a süteményvásárunkat. Minden háziasszonytól elfogadunk felajánlást és azt értékesítjük. November 16-án, templomunk védőszentjének, Szent-Erzsébetnek neve napján pedig bált kívánunk szervezni, melynek bevétele szintén ezt a közösségi akciót segítené. Bízunk benne, hogy az így egybegyűjtött összeggel, már sikeresen kilincselhetünk az érsekségnél is, további támogatások elérésére.

Aki bármilyen mértékű anyagi áldozattal segítené a Szent-Erzsébet Katolikus Templom felújítását, az alábbi számlaszámra azt megteheti: 

Számlaszámunk: Fókusz Takarék Tabdi
HU95 52500051 – 18061983 – külföldi utalás esetén
52500051 – 18061983 – belföldi utalás esetén
Közlemény rovatba: A katolikus templom felújítására

Nagy Melinda 

MEGOSZTÁS