A XII. (nem) Zenélő Szélmalom zenés-prózás-táncos programon, a Halasi Csipkeháznál idén is kiemelt hangsúlyt kapott a népzene és a néptánc, de volt akusztikus popzene és szépirodalom is. A Pásztortűz Egyesület hagyományos programja augusztus 31-én, délutántól várta az érdeklődőket. A szervezőpartner idén is a Kiskunhalasi Mozgáskorlátozottak Egyesülete volt.
A 2008 óta zajló rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet Kiskunhalas jelképére, örökségére, közkincsére: a Sáfrik szélmalomra. Már az 1860-as években állt ott malom. 1901-ben Sáfrik József építette a mostani négyszintes épületet. Ekkoriban akár 30-35 malom is szelte a halasi és környélbeli szeleket, és őrölte a helyiek gabonáját. Az 1940-es évektől már nem őrölt, raktárként használták. 1966-tól országosan védett műemlék lett. A programot most is Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke, történész nyitotta meg, míg a rendezvény konferansziéja, Szőnyiné Vas Lívia tanárnő volt.
Az estig tartó eseményen fellépett: 5nonBonds, Kéknefelejcs Dalárda és Citerazenekar (Szank), Tázlári Rozmaring Asszonykórus, József Attila Irodalmi Kör, Bácsfeketehegyről: Kónya Tánccsoport, Kerekes Zalán versmondó, Losonczi Ferenc szóló tánc, Tavaszi Hérics Táncegyüttes, (Kelebia), Pöndölösök Citerazenekar (Jánoshalma), Vadvirág Néptánccsoport (Mélykút), Kunsági Bogár Bálint. Kiskunhalasi Népdalkör valamint Együd Ádám és barátai (Kiskunfélegyháza).
Nagyon nagy hangulatot teremtettek a színvonalasan felkészült fellépők. A zsúfolásig megtelt Halasi Csipkeházban a nézők együtt énekeltek a zenekarokkal, asszonykórusokkal. A határon túlról érkezett bácsfeketehegyieket az önkormányzat és a szervező egyesület külön ajándékokkal köszöntötte.
Fotók: Végső István, Taupertné Janosütz Julianna
V.I.
Fotógaléria: