A megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő Kecel KC csapata a szezon nyitó fordulójában hazai környezetben lépett pályára. A szeptember 14-én lejátszott találkozón a keceliek magabiztos győzelmet arattak

-Hirdetés-

A keceli együttes a Kiskunfélegyházi HTK gárdáját fogadta, akik ellen 32-21-re (16-12) nyertek: Nagy T. – Földes 8, Maszlik 4, Kertész 6, Pecznyik 2, Csúzi 8, Fejes 1. Csere: Hegedűs 2, Lakatos, Kakuk, Fekete 1.

A keceliek játékoskerete a nyár folyamán jelentősen átalakult és közel egy egész csapatra való fiatal játékos távozott tőlük. A mérkőzésen pályára lépett a csapat edzője Lakatos Tibor is, aki 59 évesen állt helyt a találkozón úgy, hogy legutóbb 14 éve szerepelt bajnoki összecsapáson. A találkozó elejét a vendégek kezdték jobban és 6-3-ra elhúztak. Ettől kezdve fokozatosan lendületbe jött a keceli gárda és több lerohanásból szerzett gólnak köszönhetően a félidő végére már 4 gólos előnyre tettek szert. A szünet után sokáig 4-5 gól volt a különbség a két csapat között, de a végjátékban szétesően játszó vendégekkel szemben nagyon eredményesen kézilabdáztak a hazaiak és a lerohanásokból szerzett góljaikkal nagy gólkülönbségű győzelmet arattak.

Lakatos Tibor (jobbra) 59 évesen vette ki a részét a keceli csapat győzelméből

Lakatos Tibor – Kecel KC edzője:

-Jelentős változásokon esett át a csapat a nyáron, melyből több meghatározó játékos távozott. A továbbiakban NB II-es gárdákban folytatja a pályafutását Laki Gergő, Laki Gábor, Almási Gerold és Herczeg Patrik. Abbahagyta az aktív játékot az idősebb korosztályt képviselő Perjési Nándor és Árvai Péter. Mindezek mellett nehezített a helyzetünket, hogy egy új szabály értelmével Farkas Balázs kapusra idén már nem számíthattunk, mert túl fiatalnak számít a felnőtt mezőnyben – sajnos ő 62 nappal fiatalabb, mint amit a kézilabda szövetség meghatározott. A nyáron leigazoltuk Nagy Tamás kapust Dávodról és újrakezdte az aktív játékot Hegedűs István, Kakuk Péter és Csonka Tamás, valamint érkezett még Csúzi Bence. Mindezek mellett a szűk játékoskeretre való tekintettel nekem is elkészítettük az igazolásomat és én is pályára léptem. A mai mérkőzésen nem számítottam ilyen nagy gólarányú győzelemre, hiszen a gyors játékosaink nagy része eligazolt tőlünk. Szerencsére maradt nálunk Földes Bertold, aki gyorsaságának köszönhetően több gólt is tudtunk szerezni lerohanásból. A saját játékomról annyit mondhatok, hogy nagyon zavar, hogy gondolkodásban és a kezemmel még ott vagyok a fiatalokkal megfelelő ritmusban, de a lábam már nem visz oda, amit elméletben megoldok. A csapattal szemben idén nincsenek vérmes remények, jó középcsapatként szeretnénk zárni a szezont.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS