Az osztály megállt egy terebélyes törzsű majomkenyérfa előtt. Miközben a tanár úr utasításait hallgatták, az állatok figyelték a fa szürkésbarna, durva kérgét és magasban szétágazó lombját.
– Hogy micsoda? Fáramászás? – hüledezett Ella, és ormányával mérgesen dörzsölgette a füle tövét. – Remélem ez valami vicc!
– Van valami problémája a feladattal, kisasszony? Itt lenne az ideje, hogy hasznossá tegye magát, ne csak a sárban dagonyázzon vagy legelésszen! – kiáltott rá élesen Gerzson edző az elefántlányra.
Ella nem volt egy ijedezős diák, de a gnú hangsúlyától mindig összerezzent egy kicsit. Szürke bőre még ráncosabb lett, ahogy megpróbálta kisebbre húzni magát.
– Hát, tanár úr – kezdte óvatosan. – csak arra gondoltam…
– Neked itt nem az a dolgod, hogy gondolkozz!
– Igen, azt tudjuk – suttogta Hédi, a hiéna barátnője fülébe. Tudta, hogy az edző igazságtalan Ellával, és arra már gondolni sem mert, hogy ez a feladat az ő képességeit is meghaladja.
Gerzson összevont szemöldökkel nézett a hiénára:
– Hédinek is lenne hozzáfűzni valója? Ellának szószólóra van szüksége?
Hédi ki nem állhatta a gúnyolódást, ravasz mosolyra húzta a száját, bajusza izgatottan billegett ide-oda. Ella rémülten meredt barátnőjére, úgy sejtette ismét valamiféle szemtelen őrültségre készül.
– Én csak arra gondoltam, tanár úr, – de aztán – felidézve az előbbi, gondolkodásra vonatkozó utasítást – kijavította magát – bocsánat, az jutott eszembe, hogy esetleg a tanár úr bemutatná a feladatot?
A hirtelen beállt csendben a szúnyogok zümmögését is hallani lehetett. Az állatok felváltva néztek Hédire és Gerzson edzőre. Bár az égen csak egyetlen hófehér bárányfelhő kószált, mindannyian érezték, hogy pillanatokon belül kitör a vihar. A gnú végighordozta tekintetét a kölykökön, ám egyetlen rezzenés sem árulta el, hogy sokan egyetértenek Hédi ötletével.
Az edző hangja mézédesen csengett, az osztály tagjainak hátán mégis felállt a szőr. Kivéve a tobzoskát. Az ő szarulemezei úgy meredtek az égre, mintha apró napelemek lennének.
– Milyen humorosan ébredtünk ma reggel! Tán a tréfarépa az új menü a hiéna családban? – majd az eddigi lágy hang hirtelen fenyegetőre váltott. – Indulás, két szavannakör! Ha visszatértél, megnézzük, lesz-e kedved még tréfálkozni. Pedro – szólította magához a papagájt az edző, majd a csőrébe nyomva kilenc színes kendőt, így folytatta – helyezd el ezeket a fa tetején! Mindenki felmászik a fára és szerez egy kendőt! Tíz percetek van. Aki nem teljesíti a feladatot, egyest kap!
Zsiráf Zsófi közelebb lépett a fához, kinyújtotta izmos nyelvét és megragadta az egyik kendőt. Muki – a kis makákó – Zsófi nyakán kapaszkodott fel a fa tetejéig. Így ő is könnyedén megszerezte a zsákmányt.
– Mindkettő egyes! – értékelt Gerzson – az volt a feladat, hogy felmásszatok a fára!
Olli, az oroszlán megpróbált ugrani, de akárhogy igyekezett, még a legalsó ágakat sem érte el, így ő is egyest kapott. Benő, a beduin majom, izmos karjaival kapaszkodva egy szempillantás alatt elvégezte a feladatot. Piri, a patkány és Edua, az egér erős karmaikat használva szintén hamar elérték az ágak között megbújó kendőket. Ők hárman ötöst kaptak. Dóri, a denevér könnyedén fel tudott volna repülni, de okulva Zsófi és Muki példáján, inkább lassan, araszolgatva haladt a törzsön felfelé. Éppen akkor érte el a fa tetejét, mikor Hédi kifulladva érkezett vissza a két szavannakörből.
– No, csakhogy megérkeztél! Éppen kedves barátnőd következik a fáramászással. Gyere, csak gyere! – invitálta közelebb a hiénát, akinek bizony nem sok harci kedve maradt a hőségben való szaladgálás után.
Ella egészen közel lépett a fatörzshöz. Mellső lábaival átkarolta, a hátsókkal pedig igyekezett felemelkedni a földről. Egy kicsit felhúzta magát, de aztán nagyot huppanva terült el a földön. A majomkenyérfa minden egyes próbálkozás után egyre jobban dőlni kezdett.
– Gyerünk, Ella! Ekkora erős állatnak, nem szabad, hogy gondot okozzon egy kis fáramászás.
Ella minden erejét összeszedve hátrált egy kicsit. Megpróbált nekifutásból felugrani és megkapaszkodni a törzsben. Amint teljes testsúlyával nekilendült a fának, az recsegve-ropogva borult Gerzson edző irányába. A tanár úrnak a félelemtől földbe gyökerezett a lába és mozdulni sem mert. Ella azonban felmérve a veszélyes helyzetet, azonnal az edző mellett termett – ormányával megragadva az egyik ágat – kitámasztotta a fát.
A többi állat lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy az elefánt minden erejét megfeszítve tartja a hatalmas fát. Olli és Zsófi a tanár úrhoz ugrottak, és elhúzták a félig kidőlt fa alól. Amikor mindenki biztonságos távolságba került, Ella elengedte az ágat, a majomkenyérfa pedig nagy robajjal zuhant a földre. Legfelső ágai közül az utolsó kettő kendő kandikált ki. Az elefántlány fellépett a kidőlt fa törzsére és elbattyogott a kendőkig. Ormányával levette az egyiket és a gyöngyöző homlokú gnú felé tartotta.
– Nagyon izzad a tanár úr homloka! – mondta mosolyogva, majd így folytatta – Meg is értem, hogy ilyen nagyon szüksége volt a kendőkre. – kuncogott tovább. – Igaza volt, ez a mai óra igazán tanulságos. Tényleg megtanultam fára mászni és hasznossá tenni magam. Nem gondolja, tanár úr?
Kutyifa Anikó
Illusztráció: Kutyifa Ágnes (Gigi)
