Az osztály megállt egy terebélyes törzsű majomkenyérfa előtt. Miközben a tanár úr utasításait hallgatták, az állatok figyelték a fa szürkésbarna, durva kérgét és magasban szétágazó lombját.

-Hirdetés-

Hogy micsoda? Fáramászás? – hüledezett Ella, és ormányával mérgesen dörzsölgette a füle tövét. – Remélem ez valami vicc!

Van valami problémája a feladattal, kisasszony? Itt lenne az ideje, hogy hasznossá tegye magát, ne csak a sárban dagonyázzon vagy legelésszen! – kiáltott rá élesen Gerzson edző az elefántlányra.

Ella nem volt egy ijedezős diák, de a gnú hangsúlyától mindig összerezzent egy kicsit. Szürke bőre még ráncosabb lett, ahogy megpróbálta kisebbre húzni magát.

Hát, tanár úr – kezdte óvatosan. – csak arra gondoltam…

Neked itt nem az a dolgod, hogy gondolkozz!

Igen, azt tudjuk – suttogta Hédi, a hiéna barátnője fülébe. Tudta, hogy az edző igazságtalan Ellával, és arra már gondolni sem mert, hogy ez a feladat az ő képességeit is meghaladja.

Hédi, a hiénalány

Gerzson összevont szemöldökkel nézett a hiénára:

Hédinek is lenne hozzáfűzni valója? Ellának szószólóra van szüksége?

Hédi ki nem állhatta a gúnyolódást, ravasz mosolyra húzta a száját, bajusza izgatottan billegett ide-oda. Ella rémülten meredt barátnőjére, úgy sejtette ismét valamiféle szemtelen őrültségre készül.

Én csak arra gondoltam, tanár úr, – de aztán – felidézve az előbbi, gondolkodásra vonatkozó utasítást – kijavította magát – bocsánat, az jutott eszembe, hogy esetleg a tanár úr bemutatná a feladatot?

A hirtelen beállt csendben a szúnyogok zümmögését is hallani lehetett. Az állatok felváltva néztek Hédire és Gerzson edzőre. Bár az égen csak egyetlen hófehér bárányfelhő kószált, mindannyian érezték, hogy pillanatokon belül kitör a vihar. A gnú végighordozta tekintetét a kölykökön, ám egyetlen rezzenés sem árulta el, hogy sokan egyetértenek Hédi ötletével.

Gerzson, a tanár úr

Az edző hangja mézédesen csengett, az osztály tagjainak hátán mégis felállt a szőr. Kivéve a tobzoskát. Az ő szarulemezei úgy meredtek az égre, mintha apró napelemek lennének.

Milyen humorosan ébredtünk ma reggel! Tán a tréfarépa az új menü a hiéna családban? – majd az eddigi lágy hang hirtelen fenyegetőre váltott. – Indulás, két szavannakör! Ha visszatértél, megnézzük, lesz-e kedved még tréfálkozni. Pedro – szólította magához a papagájt az edző, majd a csőrébe nyomva kilenc színes kendőt, így folytatta – helyezd el ezeket a fa tetején! Mindenki felmászik a fára és szerez egy kendőt! Tíz percetek van. Aki nem teljesíti a feladatot, egyest kap!

Zsiráf Zsófi közelebb lépett a fához, kinyújtotta izmos nyelvét és megragadta az egyik kendőt. Muki – a kis makákó – Zsófi nyakán kapaszkodott fel a fa tetejéig. Így ő is könnyedén megszerezte a zsákmányt.

Zsiráf Zsófi

Mindkettő egyes! – értékelt Gerzson – az volt a feladat, hogy felmásszatok a fára!

Olli, az oroszlán megpróbált ugrani, de akárhogy igyekezett, még a legalsó ágakat sem érte el, így ő is egyest kapott. Benő, a beduin majom, izmos karjaival kapaszkodva egy szempillantás alatt elvégezte a feladatot. Piri, a patkány és Edua, az egér erős karmaikat használva szintén hamar elérték az ágak között megbújó kendőket. Ők hárman ötöst kaptak. Dóri, a denevér könnyedén fel tudott volna repülni, de okulva Zsófi és Muki példáján, inkább lassan, araszolgatva haladt a törzsön felfelé. Éppen akkor érte el a fa tetejét, mikor Hédi kifulladva érkezett vissza a két szavannakörből.

No, csakhogy megérkeztél! Éppen kedves barátnőd következik a fáramászással. Gyere, csak gyere! – invitálta közelebb a hiénát, akinek bizony nem sok harci kedve maradt a hőségben való szaladgálás után.

Ella egészen közel lépett a fatörzshöz. Mellső lábaival átkarolta, a hátsókkal pedig igyekezett felemelkedni a földről. Egy kicsit felhúzta magát, de aztán nagyot huppanva terült el a földön. A majomkenyérfa minden egyes próbálkozás után egyre jobban dőlni kezdett.

Gyerünk, Ella! Ekkora erős állatnak, nem szabad, hogy gondot okozzon egy kis fáramászás.

Ella minden erejét összeszedve hátrált egy kicsit. Megpróbált nekifutásból felugrani és megkapaszkodni a törzsben. Amint teljes testsúlyával nekilendült a fának, az recsegve-ropogva borult Gerzson edző irányába. A tanár úrnak a félelemtől földbe gyökerezett a lába és mozdulni sem mert. Ella azonban felmérve a veszélyes helyzetet, azonnal az edző mellett termett – ormányával megragadva az egyik ágat – kitámasztotta a fát.

Ella

A többi állat lélegzetvisszafojtva nézte, ahogy az elefánt minden erejét megfeszítve tartja a hatalmas fát. Olli és Zsófi a tanár úrhoz ugrottak, és elhúzták a félig kidőlt fa alól. Amikor mindenki biztonságos távolságba került, Ella elengedte az ágat, a majomkenyérfa pedig nagy robajjal zuhant a földre. Legfelső ágai közül az utolsó kettő kendő kandikált ki. Az elefántlány fellépett a kidőlt fa törzsére és elbattyogott a kendőkig. Ormányával levette az egyiket és a gyöngyöző homlokú gnú felé tartotta.

Nagyon izzad a tanár úr homloka! –  mondta mosolyogva, majd így folytatta – Meg is értem, hogy ilyen nagyon szüksége volt a kendőkre. –  kuncogott tovább. – Igaza volt, ez a mai óra igazán tanulságos. Tényleg megtanultam fára mászni és hasznossá tenni magam. Nem gondolja, tanár úr?

Kutyifa Anikó
Illusztráció: Kutyifa Ágnes (Gigi)

MEGOSZTÁS