Az Országos Könyvtári Hét rendezvénysorozatához a csengődi könyvtár is kapcsolódott. A programokat a „Könyvtárak az emberért, felelősség a Földért” téma jegyében szervezte Papp Orsolya könyvtáros és Kovács Nikoletta művelődésszervező. A rendezvények középpontjában természeti környezetünk, az élővilág és otthonunk, a Föld megóvása állt, hangsúlyozva az ember felelősségét.

-Hirdetés-

 A hét folyamán először egy „kutya jó program” részesei lehettek az érdeklődők: találkozhattak Emily-vel, a terápiás kutyával, hisz ő és gazdája, Judák Mihályné Manyi volt az egyik meghívott vendég a közelgő állatok világnapja apropóján is. A gyerekek megismerték Emily történetét, hogyan vált kitaszított kutyából terápiás ebbé, és azon túl, hogy mesét hallgathattak és játszhattak vele, bepillanthattak mindennapi gondozásába is.

A kiskőrösi Kothencz Henrietta írónő varázslatos kukásautójával hódította meg a középsős és nagycsoportos ovisok szívét, és meseolvasással, közös játékkal hívta fel figyelmüket a környezetvédelem, Földünk megóvásának fontosságára.

Az immár fél éve újraéledt baba-mama klub az egy új programelemmel bővült: Bogáromi Ágnes védőnő babamasszázs tanfolyamának első alkalmán kismamák ismerkedhettek a babák számára oly megnyugtató, a baba-mama-kapcsolatot támogató módszerrel.

Péntek este Morvai József, a Magyar Csillagászati Egyesület Kiskun Csoportjának vezetője vetített képes előadásában mutatta be mindazt, ami az égből a fejünkre pottyanhat, egyebek mellett feltárva a hallgatóság előtt az űrszemét aggasztó jelenségét. Mivel az időjárás kiváló volt, a távcsöves bemutató is megvalósulhatott a résztvevők örömére. A növő Hold kráterei, a Jupiter és a gyűrűs Szaturnusz csodálatos látványt nyújtott, s csillaghalmazokat, galaxisokat is megfigyelhettek az érdeklődők, akiknek egy kis didergés sem szegte kedvét.

A programok Csengőd Község Önkormányzata támogatásával valósultak meg.

KN

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS