A világban minden változik. Bizonyos dolgok változásai rajtunk kívülállóak, míg némelyek tőlünk is függenek. Ilyen változás előtt áll Páhi is október 13-án. Oroszi István polgármester 27 év után átadja a stafétát, tehát elkerülhetetlen tény, hogy új vezetése lesz a községnek. 

Petz János 13 éve képviselő, ebből 5 év alpolgármesteri tapasztalat áll mögötte, a kis település irányítására készül.

Magam és a mellettem felsorakozó képviselő-jelöltek, valamennyien  elkötelezettek vagyunk Páhi fejlődése és élhetőbbé válása iránt – mondja Petz János.

A csapatot egyaránt alkotják úgy régi képviselők, mint új jelöltek.

-Hirdetés-

Úgy gondolom, hogy a tapasztalat, a jártasság, a bölcsesség, amivel már rendelkeznek többen is, csak pozitív hozadéka lehet a következő testületnek, nem beszélve arról, hogy tettek állnak mindenki mögött, mellyel a helyi közösségeket igyekeztünk erősíteni és arra törekedtünk, hogy Páhi egy élhető és gazdaságilag stabil község legyen. A megújulásra is szükség van, és azt szeretnénk, ha az élet minden területéről kerülne be képviselő ebbe a csapatba, így az új jelöltek is nagy erőt jelentenek. A leendő testület jelöltjei helyi, családos, saját egzisztenciával és kialakult jövőképpel rendelkező emberek, akik itt építették fel életüket és itt képzelik el a jövőjüket. Mindannyian tiszteletre méltó és becsületes munkájuknak köszönhetően példaként szolgálhatnak a fiatal generációk számára.

Kevés képviselő-testület mondhatja el, hogy társadalmi megbízatásban végzi munkáját. Páhi igen.

Ez nem volt kérdés eddig sem és ezután sem, hiszen évente több millió forintot hagyunk a falu kasszájában. Ezzel teremtettünk alapot további pályázati lehetőségek kihasználására illetve a civil szervezetek kezdeményezésinek támogatására. Ehhez a gyakorlathoz mindenképpen ragaszkodom, ha felhatalmazást kapok a választóktól.

Milyen intézkedésekkel igyekszik az önkormányzat vonzóvá tenni a települést?

Továbbra is tartani szeretnénk a régióban legalacsonyabb iparűzési adónkat, a helyi vállalkozások ösztönzése érdekében. Községünk húzó ágazata a mezőgazdaság, a képviselők minden tagja közvetlenül vagy közvetve érdekelt ebben az ágazatban, így jelentős figyelmet tudunk szentelni a szektorban dolgozók problémáira, azok megoldására. Ha valaki átutazóként megy csak keresztül a falun, egy rendezett, kedves település látképe köszönti, és örülök, hogy ennek a munkának is részese lehettem már. Természetesen sok a tennivalónk, nem dőlhetünk hátra, hiszen fontos a lakosság életminőségének folyamatos javítása, fontos, hogy  gyermekeink örömmel jöjjenek haza, fontos, hogy mindenki megtalálja a maga közösségét. Ehhez azonban felelős gazdálkodásra, megfontolt döntésekre van szükség. Nem tehetünk könnyelmű ígéreteket, a hangzatos tervektől is óvakodni kell, hiszen a lehetőségek meghatározzák és behatárolják az elképzeléseinket, még akkor is, ha egy igen stabil, komoly megtakarításokat is tartalmazó költségvetést vehet át a következő faluvezetés Oroszi István polgármestertől. Nem titok, korrekt, nyílt településvezetésre készülünk, ahol minden Páhin élő véleménye fontos.

A családi háttér nélkülözhetetlen erő

Felsorolásszerűen, melyek a legkiemelkedőbb tervek?

Céljaink természetesen nekünk is vannak. De ezek elérhető, megvalósítható célok és akkor valóban csak felsorolva:

  • A szociális háló bővítése
  • A település infrastruktúrájának fejlesztése
  • Összehangolt figyelem a családokat, a fiatalokat és nyugdíjasokat illetően.
  • Szorosabb együttműködés az óvodával, iskolával, egyházakkal.
  • Közhasznú alapítvány létrehozása Páhi élhetőbbé válásáért.
  • Faluház átadása a lakosság és a civil szervezetek részére.
  • Civil szervezetek aktivizálása, bevonása a falu életébe.
  • Több közös program a kulturális és sportélet élénkítésére.
  • Sportpálya fejlesztése, öltöző, vizesblokk építése.
  • Térfigyelő kamera hálózat fejlesztése.
  • Lehetőség keresése és megteremtése pályázatokon való részvételre
  • A falu kialakult arculatának és közterületeink állapotának fenntartása, fejlesztése.
  • Rendszeres tájékoztatás a lakosság részére helyi ügyekről.
  • Kétoldalú és folyamatos kommunikáció a lakossággal.
  • Csatlakozás országos kerékpárút hálózathoz.

A terveket természetesen magam is szívesen segítem erőmhöz mérten úgy vállalkozóként, mint magánemberként. Minden olyan ügyet, ami kis településünk fejlődését szolgálja, a jövőben is teljes mellszélességgel támogatom. Abban bízom, hogy a falu lakossága ezúttal is bölcsen dönt majd, ahogyan eddig mindenkor tette. Hiszem, hogy munkánkkal, tetteinkkel rászolgáltunk a további bizalmukra. Ezúton is köszönöm valamennyiünk nevében Oroszi István polgármester közel harminc évtizedes szolgálatát, és köszönöm a választópolgárok eddigi támogatását, kérve, hogy október 13-án tiszteljenek meg szavazatukkal- zárta gondolatait Petz János, Páhi  polgármester-jelöltje.

-abi-

MEGOSZTÁS