Megye hármas rangadón fogadta az Akasztó FC II. a Kiskőrösi LC II. csapatát. A szomszédvári derbi felvezetése volt a vasárnapi Kiskőrösi LC – Akasztó FC megyei első osztályú bajnoki mérkőzésnek.

Jelenet a mérkőzésről
-Hirdetés-

A találkozón hazai Akasztóiak új mezben léptek pályára. Az első tíz percben adódott egy nagy lehetőség a hazaiak előtt azonban Suhajda nem tudott élni a kívánkozó lehetőséggel. A 15. percben előnybe kerültek a vendégek. Egy kapu előtti kavarodás után Somlyai Péter nagy ívű fejesével szerezte meg a vezetést a vendég Kiskőrös 0-1. A 22. percben már kettőre nőtt a vendég előny. Egy nagy védelmi hiba után Szentgyörgyi Ákos lőtte ki a bal alsót 0-2. A szünetre így kettőgólos vendég előnnyel vonultak a csapatok. A hazaiak a szünetben hármat is cseréltek.

Szentgyörgyi Ákos gólja
Szentgyörgyi Ákos gólja

A második félidő tízedik percében újabb védelmi hibát kihasználva Füleki Antal növelte háromgólosra a vendégek előnyét. Ezek után próbálkoztak a hazaiak visszajönni a meccsbe, de csak kapufáig és ziccerekig jutottak. Majd a találkozó utolsó percében egy szép kontratámadás után Dulai János sodorta a labdát közelről a hálóba. Beállítva ezzel a 0-4-es végeredményt.

Tóth János vezetőedző Akasztó FC II.: Nem tudtunk rendesen belepörögni a találkozóba. A Kiskőrösiek a hibáinkból éltek. Gratulálok a vendégcsapatnak.

Rácz János vezetőedző Kiskőrösi LC II.: A mérkőzés eleje számunkra kissé nehéz volt. Megfutottak minket, voltak is ziccereik. Szerencsére nem rúgták be őket. Mi pedig a kevés helyzetünket kihasználtuk. A második félidőben már elfáradt az Akasztó, fejben már nem tudtak annyira ott lenni. Így a végén simán húztuk be a találkozót.

B.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (56 db kép)
MEGOSZTÁS