Régen szüret után volt a legtöbb esküvő, lakodalom. Kecelen, így ősz táján nemcsak az ifjú házasulandók mennek a templomba esküvőre, hanem házasságkötésük megújítását, megerősítését vállaló kerek évfordulójukat ünneplő házaspárok is. Több éve hagyomány már, hogy a jubiláns házasok a Szentháromság templomban október végén megtartott szentmisén újra vállalják a „holtomiglan, holtodiglan” esküt, megígérve egymásnak a további kitartást és szeretetet.

-Hirdetés-

Október 20-án a jubiláló párokat a gyerekek Papné Emese hitoktató felkészítésével, az iskola énekkarosai Illésné Márin Éva vezetésével köszöntötték énekkel, verssel.

Ezen a mostani szép vasárnapon 18 pár kapott áldást, megerősítést a házasságára. A szentmisét Burányi Roland plébános celebrálta.

Még vidékről is érkezett egy házaspár. Csikós János és felesége Pécsen laknak, de az esküvőjüket 1974-ben Kecelen tartották. Szabó András tisztelendő adta őket össze akkor.
A 45. házassági évfordulójukat is Kecelen ünnepelték meg most. Abban az időben sokan voltak akik ha templomi esküvőt akartak tartani, azt a lakóhelyüktől távolabbi helyen tehették csak meg. Ők homokmégyi rokonok közbenjárásával jöttek és esküdtek örök hűséget a keceli templomban.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (45 db kép)
MEGOSZTÁS