„Ötvenhat izzó őse volt, Magyarország remény és pokol. Gyűlt a tömeg és a harag nőtt, egy hazug világ szilánkokra tört. Megmozdult a Föld. Zúgó szél újra bontsd ki azt a tépett zászlót, Tűz és vér – ősök vágya, ami bennünk lángol, Hungary – szólít, hív a remény hullám hosszán, Tarts még ki – érted éltünk, érted bátran halnánk!”
Október 23-án mi is megemlékeztünk az 56-os forradalomról Tázláron a Művelődési házban. A Himnuszt követően Beke László mondott néhány gondolatot, majd 8. osztályosaink adtak elő színdarabot, melyre Szabadiné Bíró Mónika készítette fel őket. Megrendítő vetítést is láthattunk a műsor alatt. (A látszólag szigorú tanár úr a diáknévsort olvasta fel, a gyermekek válasza a jelen volt, de bizony volt olyan is, akinek neve elhangzott mégsem szólalt meg, hisz ott sem volt. Közülük sokan vagy elköltöztek, vagy meghaltak.) Sok volt az ártatlan áldozat és értelmetlen halál.
Ezt követően kis énekkarosaink gyönyörű énekét hallhattuk Péli Ottóné vezetésével, Ulakcsai Zoltánné zongorakíséretében, majd Bán Róbert polgármester zárta beszédével az ünnepi műsort, végül koszorúzásra is sor került tiszteletünk jeléül.
1951-ben születtem. Lehettem vagy 5 éves. Mi kint laktunk a tanyavilágban. Oda nem érkeztek annyira a hírek. Mostohaapám mesélte még annak idején, hogy Komáromba dolgozott és Pestre kellett neki átmenni, de csak bujkálva, mert mindenfelé szörnyű látvány volt. Emberek voltak felakasztva a lábuknál fogva, voltak olyanok is, akiknek pénz volt beletömve a szájába. Brutális volt – mesélte el egy tázlári lakos a megemlékezés alkalmával.
-Dusy-
Fotógaléria:
