A megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 10. fordulójában az Akasztó második csapata a Bócsa együttesét fogadta. Az Akasztó két elveszített rangadó után próbált javítani, míg a Bócsa egy 5-0-s győzelemmel hangolt az elmúlt fordulóban a mostani mérkőzésre.

A bócsai Benkő Attilát próbálja szerelni a hazai Tóth Zoltán

Az első hazai találatra egészen a 17. percig kellett várni, amikor is Suhajda Gergelyt ugratták ki a leshatáron, aki az akció végén a lasztit higgadtan a vendéghálóba lőtte 1-0. A 35. percben szinte lemásolták a hazaiak az első góljukat. Újra Suhajda Gergely kapott egy jó kiugratást, mely után ki is lőtte a jobb alsót 2-0. A 43. percben egy jobboldali beadás után Varga Tibor lőtt közelről a hazai kapuba 2-1. Szépített a Bócsa. Rá egy percre pedig nem sokon múlt, hogy az egyenlítés is összejöjjön a vendégeknek, hiszen egy szép támadás végén a hazai Váczinak kellett a labdát szögletre tornáznia. Így a felek egygólos hazai vezetéssel vonultak pihenőre.

A vendégek csapatkapitánya Péter- Szabó Zsolt bűvöli a labdát, a háttérben a mesterhármast szerző Suhajda Gergely
-Hirdetés-

A második félidő 57. percében Suhajda Gergely ellen szabálytalankodott a vendégek hálóőre Andrásy a büntetőterületen belül. A játékvezető egyből a tizenegyes pontra mutatott. A Bócsai kapus megúszta egy sárgával az esetet. A megítélt büntetőt maga a sértett, Suhajda végezte el, azonban Andrásy remekül mozdult el a jobb sarokba tartó lövésre és bravúrral hárította a tizenegyest, majd a kipattanó után újra bravúrt kellett bemutatnia, hogy csapata ne kapjon újabb gólt.

Andrásy Balázs hárítja Suhajda Gergely büntetőjét

A 63. percben azonban már tehetetlen volt, hiszen Suhajda Gergely megszerezte csapata és saját maga harmadik gólját is 3-1. A 69. percben Szrenkó István továbbítása után Szabó Attila lőtte ki a bal felsőt 4-1. A 72. percben egy jobb oldali szöglet után Lázár Zsolt vette be fejjel a vendégek kapuját beállítva ezzel az 5-1-es végeredményt.

A találkozón végül érvényesült a papírforma és magabiztos hazai győzelem született annak ellenére, hogy a Bócsa nem vallott szégyent és jól tartotta magát.

B.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (64 db kép)
MEGOSZTÁS