Vonatkoztassunk el mindentől! Próbáljunk olyan dolgokkal és olyan irányból foglalkozni, ahogyan eddig nem! — Mindezt egy osztrák-német újságíró mondja, akit valamilyen szempontból honfitársunknak is tekinthetünk. Walter Mayer évek óta jár környékünkre: családja Kiskőrös környékén vásárolt tanyát, ami jó hely a kikapcsolódásra, de vendégek fogadására is.
Egy alkalommal súlyos témákat választottunk beszélgetésünk tárgyaként. Ilyen volt a „választott halál”, azaz az eutanázia is. Mayer úr több cikket is írt a témában, így bőven voltak érvei mellette és ellene. Ugyanis dönteni nem mindig lehet ebben a kérdésben.
Igen, itt eléggé labilis a határ az etika, a vallás és a személyiségi jogok szempontjából — kezdi az érvelést az újságíró. A „szép halálra” önálló szót is alkottak az orvosok: „Sterbehilfe” – segítség a halálhoz.
Ahogy német ismerőseim mesélik, néhányan már aláírták az erről szóló, többoldalas jogi nyilatkozatot…
Igen, de ez szigorúan szabályozott. Ugyanis kétfajta eutanáziáról beszélnek: az aktív eutanázia egy tevőleges cselekmény, mely megvalósulhat kémiai, fizikai, biológiai eszközökkel. Leggyakoribb formái a gyógyszerekkel, orvosi eszközökkel a gyógyíthatatlan betegek szenvedéseinek lerövidítése.
A passzív eutanázia az, amikor már nem a beteg, hanem az orvos dönt a halálról. A beteg korábbi döntése értelmében nem végeznek adott életben tartó tevékenységeket. Ez esetben arra a kérdésre kell választ kapni, hogy meddig, milyen eszközökkel köteles azt a beteget életben tartani, akinek élete visszafordíthatatlanul a végéhez közeleg. Itt az orvosi kötelesség és az emberhez méltó szép halál kerül szembe egymással, mely azonban feloldható. Az orvosi kötelesség nem értelmezhető egyoldalúan, a beteg jogainak tisztelete nélkül, így az élet működésének erőszakos fenntartása már nem az élet meghosszabbítását, hanem akár a haldoklás elnyújtását jelenti.
Mi lesz az orvosi esküvel?
Az eutanázia, a halálba segítés több kérdést is föltesz. Az első az orvosi eskü, mely az élet megtartására törekszik. Az is fontos, hogy ki dönt a halál esetében. Vajon mennyire emberi jog, mennyire személyi jog, hogy a szenvedés és a bizonytalan kimenetelű ápolás, gyógykezelés helyett a halált választja és méltósággal hal meg? Mennyire van joga egy embernek akkor, amikor a szenvedése elviselhetetlennek látszik, hogy a halál mellett döntsön? Az már ugyanis NEM orvoslás… — egyes emberjogi aktivisták szerint.
És a vallás? Valaki Isten elleni véteknek tartja…
Isten akarata szerint már rég meghalt volna az illető. Csak a technika tartja még itt. Jehova Tanúi például megtiltják tagjainak, hogy vért kaphassanak bármely kezelés során. Ez nekik hitbéli meggyőződésük, azt a kórház kezelő orvosa nem sértheti meg (hasonlóan, mint például azokat a táplálkozási előírásokat, amelyeket zsidó vagy mohamedán vallású betegek esetében). A német nyelvű országok lakói (már Magyarországon is élve) rendelkeznek a betegségük esetén lehetséges és nem megengedett eljárásokról. Ilyen például a fájdalommal járó, tartós életben tartás tiltása.
Úgy tudom, sokan a fájdalom és a tartós betegség (no meg a magányos öregség) miatt depressziósok, öngyilkosok is lesznek.
A feltevés jogos: egy tanulmány 2007-ben azt vizsgálta, hogy az osztrák Karintia tartományban a 65 év feletti lakosságnak milyen betegségei vannak, és azok milyen krónikus fájdalmat okoznak.
| Mozgásszervi megbetegedések | 71,7% |
| Szív és érrendszeri megbetegedések | 58,7% |
| Urológiai megbetegedések | 50,8 % |
| Emésztési megbetegedések | 47,2% |
| Hormonális betegségek | 40,4% |
| Máj és epe megbetegedések | 35,4% |
| Légzőszervi betegségek | 30,9% |
| Idegrendszeri megbetegedések | 30,3% |
| Bőr betegségei | 21,1% |
| Allergia és immunrendszeri betegségek | 16,7% |
| Egyéb | 32,3% |
Még jobban rávilágít a problémákra a fájdalom nagysága, melyet az ugyanezen tartományban készült statisztika mutat:
| Nincs fájdalom | 1,3% |
| Alacsony fájdalom | 10,7% |
| Közepes, mérsékelt fájdalom | 41,3% |
| Erős fájdalom | 25,7% |
| Nagyon erős fájdalom | 14,0% |
| Elviselhetetlen fájdalom | 7,0% |
A különböző, nagy port felkavaró esetek kapcsán ismét felmerül a kérdés, hogyan nyilatkozzon az a beteg, aki meg akar halni, és hogyan kell eljárnia az ügyvédnek és a családnak, hogy később ne merüljenek fel jogértelmezési gondok. Kellenek e tanúk, milyen módon kell aláírnia a haldoklónak, és büntetőjogilag felelősségre vonhatók-e a tanúk, amiért nem tántorították vissza a betegek ettől a tettétől.
Mit szól ehhez az orvostudomány?
Természetesen erősen megosztott. De még erősebb a gyógyszergyári lobby! Ők a fájdalomcsillapítás és a hangulatjavítás vegyi útját keresik. Ez érthető…
A statisztikák azt jelzik, hogy Ausztriában a lakosság 20%-a 60 éven felüli, és ennek 50%-a depresszióval küzd. Mind a két arányszám növekvő, és fent említett okok és összefüggések tudatában elmondható, hogy ezzel a kérdéssel folyamatosan foglalkozni kell a harmadik évezred Amerikájában és Európájában.
Döntöttünk?
Aligha.
Csak kicsit beszéltünk róla…
Káposzta Lajos
