A megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 11. fordulójában a Bócsa a Császártöltés csapatát fogadta. Mindkét együttes a tabella hátsó régiójában tartózkodik. Így egy alsóházi rangadónak is beillett a mérkőzés. A vendégek cserejátékos nélkül érkeztek, így majdnem biztos volt a hazai győzelem.

-Hirdetés-

A találkozó első félidejében gól nem született. A vendég Császártöltésiek önfeledten védekeztek. Míg a hazaiak les gólig, szögletekig és több kihagyott ziccerig jutottak csak. Többször a vendégek kapusa is bravúrokat mutatott be.

Repül a vendégek kapusa Lovász Gábor, aki több nagy védést is bemutatott a találkozón

A második félidőben aztán tízpercnyi játék után tört meg a gólcsend. Amikor is jó húsz méterről, Császár Tamás szánta el magát lövésre. Bombája a vendégek hálójában kötött ki 1-0. A 60. percben büntetőhöz jutottak a Bócsaiak. A megítélt tizenegyest Császár Tamás végezte el. Azonban lövésébe beleért a vendégek kapusa, így a labda a háló helyett a kapu mellett kötött ki.

Császár Tamás lőtt egy gólt majd kihagyott egy tizenegyest

A 75. percben sikerült kettőre növelni előnyüket a hazaiaknak. Szeg Bence lőtt ki nagyon szépen a bal alsót 2-0. Öt percre rá egy jobb oldali beadás után a Bócsai csapatkapitány Péter-Szabó Zsolt szerzett gólt 3-0. Megérdemelten győzött a hazai Bócsa a foghíjasan felálló Császártöltés ellen.

Kiss László és Péter-Szabó Zsolt

Kiss László (Császártöltés): Sajnos az alapcsapatunkból öt meghatározó játékos hiányzott. Ezért mindenkit össze kellett drótozni, aki műtét után volt. Emellett akadt aki két mérkőzésen játszott csak eddig a szezonban. Sajnos ilyen állománnyal tudunk kiállni hétről hétre. És ez meg is mutatta magát ezen a mérkőzésen. Gratulálok a Bócsa csapatának a győzelemhez.

Péter-Szabó Zsolt (Bócsa): Kicsit görcsösen kezdtük a találkozót. Sajnos az első félidőben nem találtunk gólt. Ha az elején szereztünk volna egy találatot, akkor szerintem nyolc-tíz góllal is nyerhettünk volna. A második félidőben sikerült megszerezni az első gólt utána már könnyebben alakultak a dolgok. Mivel elég tartalékosan álltak fel a vendégek. Sajnos nincs még otthon pályánk és ez látszik is a játékunkon. Nem tudtunk edzeni eddig. Most egy három-négy hete kaptuk meg a lehetőséget, hogy be tudunk járni a Soltvadkerti ifistákhoz edzésre. Ez egyre jobban kezd látszódni a játékunkon. Én nagyon bízok benne, hogy mire haza kerülünk az új pályánkra, lesz egy ütőképes csapatunk. Állítólag tavaszra meglesz már a fű, ha az gyepszőnyeg lesz, akkor minél hamarabb tudunk majd otthon játszani, ha élő füves, akkor az még jó másfél év.

B.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS