A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola Páhi Általános Iskolájában  – a magyar nyelv napja alkalmából-, rendezték meg a már hagyománynak számító járási szavalóversenyt, ahol két korcsoportban mérették meg magukat a gyerekek.

A versenyzőket Vetróné Nagy Szilvia intézményvezető köszöntötte, majd az esemény szervezője, Hegedűs Zsolt ismertette a feltételeket.

Vetróné Nagy Szilvia intézményvezető és Hegedűs Zsolt
-Hirdetés-

A tavalyi évvel ellentétben, idén csak szabadon választott magyar írók verseivel kellett készülniük a gyerekeknek.

Először sorszámot húztak, majd az 5-6. osztályosok „mutatkoztak be”, ezt követően pedig a 7-8. osztályosok szavalták el verseiket.

A tankerületi szavalóversenyen térségünkből összesen 20 fő felső tagozatos általános iskolás diák vett részt, akik közül az 1-3. helyezettek a 2019. november 28-án 10órakor, Kiskunhalason a Bibó István Gimnáziumban megrendezésre kerülő Tankerületi döntőbe jutottak most tovább.

A zsűri tagjai: Pecznyik Béláné nyugdíjas tanító, Agárdi-Nagy Györgyné tanító és jómagam voltunk. Nagyon örültünk a felkérésnek, hiszen a magyar nép szellemi-kulturális örökségéből és a nemzeti identitás alapját jelentő magyar nyelv csodáiból hallgathattunk meg, eleveníthettünk fel néhányat.

Az eredmények a következőképpen alakultak

5-6. osztályos korcsoport

1.hely: Rábaközi Balázs (Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz)
2.hely: Mezei Márton (Lackfi János: Ricsajozók)
3.hely: Horváth Tímea (Tamás István: Tiéd ez az ország!)
Különdíjas: Kovács Bálint (Baranyi Ferenc: Ki itt a jó magyar?)

B-J: Horváth Tímea, Mezei Márton, Rábaközi Balázs

7-8. osztályos korcsoportban

1.hely:Pivarcsi Tirza (József Attila:Tél)
2.hely: Balogh Babett Anna (Wass Albert: Üzenet haza)
3.hely: Fekete Nelli Napsugár (Szabó Lőrinc: Madarak)
Különdíjas: Jámbrik Emese (Reményik Sándor: A fenyők álma)

B-J: Pivarcsi Tirza, Fekete Nelli Napsugár, Balogh Babett Anna, Jámbrik Emese

Tamás István: Tiéd ez az ország!

Még gyermek voltam, s apám megfogta kezem.
Megmutatta nekem, hol él a nemzetem.
Mutatta az erdőt, a zöldellő réteket,
ahol szebb jövő vár rám, és boldogan élhetek.

Mutatta az alföldet a Duna – Tisza közét,
a Jászságot a Bakonyt a Hatvannégy vármegyét.
Mutatta az utat, a nádasok között,
ahová hős őseink lelke költözött.

Nézd fiam a folyókat, nézd a völgyeket,
a nyíló virágokat, réten a fényeket.
Ez mind a tiéd fiam, óvd és vigyázz rá,
ne hagyd az idegent, hogy hazád elrabolják.

Érintsd meg a követ, mert az is a tiéd.
Tiéd a folyó a part, el ne add semmiért!
Tiéd ez az ország, múltja és jelene.
neked teremtette, a magyarok istene!

Szeretettel gratulálunk minden kedves versenyzőnek!

Kutyifa Icu

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS