A régi gyerekek önállóbbak voltak…
„Pláne hogy gyakran rajtuk (is) nyugodott a tanyasi gazdaság. Tizenegy-két évesen már kimaradtak az iskolából, mivel sok volt otthon a dolog.” — többek között ez is elhangzott azon a beszélgetésen, melyet csütörtökön este rendeztek a bócsai Boróka Könyvtárban. Káposzta Lajos teázó- és beszélgetőpartnere a helyi iskola nyugalmazott igazgatója, Frittmann József volt.
Az utolsó békeévben, 1938-ban született Fischerbócsán. Aztán a kalocsai tanítóképző elvégzése után néhány évvel hazakerült és a bócsai tanyavilág iskoláiban tanított.
Aztán amikor az 1970-es évek második felében országos határozattal megszüntették a tanyasi iskolákat, akkor ő is a mai, központi iskola tanára lett. Itt dolgozott igazgatóként 1998-ben történő nyugdíjba vonulásáig. Jellemző volt arra a rendszerváltás utáni korszakra, hogy a nyugdíjas pedagógust nem zavarták el azonnal, pláne nem egy ilyen kis faluban: még néhány éven át óraadóként megvolt a helye a tantestületben.
A beszélgetés során számos régi történet elevenedett meg, következzék ezek közül néhány:
Bócsán a II. világháborút követően 10 tanyasi iskola működött, melyek a következők voltak:
Öreg-Fischer (Újbócsa 1), Új-Fischer (Újbócsa 2), Bagi, Zöldhalom, Beniczki, Abonyi Major, Gáspár-sor, Kosztra, Kisbócsa és a Kaskantyúhoz elcsatolt Hemző -sor. Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a mai központi iskola első tantermei 1954-ben épültek meg, míg 1960-ban még építettek tanyasi iskolát (Új-Fischer). Hogy miért készült el ilyen későn a központi iskola? Mert az 1940-es évek közepén az ONCSA-házakba ekkor költözött be a mostani faluközpont lakossága és ahogy születtek a gyerekek, úgy vált szükségessé az új iskola — ide is.
Annak idején kevés tankönyv volt, de azok bizony jók voltak: a gyerek nyelvén írták meg, jól lehetett használni őket. Aki pedig osztatlan iskolában odafigyelt a többi évfolyam óráira, gyakran előfordult, hogy hatodikra már ismerte a nyolcadikosok anyagát is… Aztán persze aki kimaradt, lemorzsolódott, az felnőtt fejjel beülhetett a felnőttek iskolájába — mert ilyet is indítottak a 70-es és 80-as években.
Amikor a 80-as években bővíteni kellett a központi iskolát vagy éppen tornatermet akart a falu, nem volt EU-forrás, vagy éppen kormánypénz. A megye adott 1-2 millió forintot, és azt bizony ki kellett pótolni. Így épült a 80-as évek elején 1 millióból 3 tanterem, vagy 9 millió megyei pénzből és a hozzá tett 12 millió Ft önerőből a mai tornaterem.
Hiánygazdaság volt: tudniuk kellett az akkori vezetőknek, az ország mely pontján kapható éppen tégla, nyílászáró, sóder, cement, tetőcserép, kábel, aztán érte kellett menni és ideszállítani. Sok volt a társadalmi munka, és besegítettek a helyi állami gazdaság, TSZ és szakszövetkezet dolgozói is.
„Valahogy kiszámíthatóbb volt akkor az élet.”
— zárta gondolatait a nyugdíjas igazgató. — „A rendszerváltás utáni bizonytalanság már nem volt nekem való…”
És talán nekünk sem. De szépen eltart még mindig…
Káposzta Lajos
Fotógaléria:
