A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokságban az idei szezonban két keceli csapat is szerepel a küzdelemsorozatban. A megyei I. osztályú Kecel FC gárdája indított egy második csapatot, valamint a Senior együttese is képviseli a várost.

A két gárda az őszi szezon záró fordulójában mérkőzött meg egymással november 16-án, amikor a Kecel FC II. csapata volt a pályaválasztó. A mérkőzésen két büntető volt és összesen 6 gól született.

-Hirdetés-

Kecel FC II-Kecel Senior FC 5-1 (4-0)

Kecel FC II.: Tóth T. (Gerstner) – Prucser Zs., Vancsics (Császár), Prucser J. (Szabadi), Balogh Z., Bányai (Doszpod F.), Ficsór, Tamaskó, Gébl, Orcsik, Pongrác.
Edző: Doszpod Ferenc.

Kecel Senior FC: Csepi – Orcsik, Csányi (Szabó F.), Lajkó, Hugyecz, Kolompár, Csehi (Falus), Verebélyi, Bleszák (Bús Gy.), Szabó V., Juhász L (Bennő).
Edző: Szabó Ferenc.

A találkozóra a helyi szurkolók is megérkeztek, akik abban biztosak lehettek, hogy ezen a napon keceli győzelem születik. A mérkőzést a Kecel FC II. csapata kezdte jobban és egy védelmi hibának köszönhetően Balogh Zalán révén már az 5. percben megszerezték a vezetést (1-0). A 11. percben tovább növelte előnyét a Kecel FC II. gárdája, amikor egy kezezés után megítélt büntetőből lőtt a kapuba Bányai Máté (2-0). A 16. percben már 3-0-ra vezetett a „hazai” csapat, miután egy szép támadás végén Tamaskó Zoltán lőtte a labdát a hálóba. A 41. percben egy buktatás miatt megítélt büntetőből Bányai Máté 4-0-ra módosította az állást. A házi rangadó így gyakorlatilag az első félidőben eldőlt. A szünet után a 49. percben nagy védelmi hiba után Tamaskó Zoltán újabb gól szerzett (5-0). Ezt követően rendezte sorait a Senior csapata és a „vendégek” az 57. percben Verebélyi Tibor szépségdíjas fejes góljával szépítettek (5-1). Mindkét oldalon adódtak még lehetőségek a továbbiakban, de újabb gól már nem esett. A jobb játékerőt képviselő és gyorsabb, fiatalabb játékosok alkotta Kecel FC II. csapata megérdemelten nyert.

Doszpod Ferenc – Kecel FC II. edzője:

-Úgy gondolom, hogy megérdemelten nyertünk és nem csak a mai, hanem a csapat őszi teljesítményéhez is gratulálok. Döntő volt a mai napon, hogy fiatalabb a játkoskeretünk, gyorsabbak voltunk és jobban bírtuk erővel a mérkőzést. Több nagyszerű győzelem után vártuk ezt az összecsapást, amelyre úgy készültünk, hogy nyerni szerettünk volna és szépen zárni az őszi szezont. A Senior gárdájának sok sikert kívánok a továbbiakban.

Szabó Ferenc – Kecel Senior FC edzője:

-Gratulálok az ellenfelünknek a mai győzelméhez. A Kecel FC II. csapata tőlünk jobb játékerőt képvisel és ez sajnos kiütközött a mostani mérkőzésen. meg kell jegyeznem azonban, hogy ezen a napon nyújtottuk az őszi szezonban a leggyengébb teljesítményt és szinte minden bekapott gólunkat nagy védelmi vagy egyéni hiba előzte meg. Az ilyen hibák sajnos nem férnek bele egy mérkőzésbe.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS