November 17-én, a vasárnap esti mise után csodálatos hangok töltötték meg a keceli Szentháromság templomot. Énekkel és orgonaszóval szállt az ima az Ég felé. Advent előtt lélekemelő hangverseny részesei lehettünk.

-Hirdetés-

Gyönyörű hangjával Pitti Katalin operaénekes, Magyarország Érdemes Művésze ajándékozta meg a hallgatóságot.

„Szolgálni a hazámat, minden itt élőnek szeretettel énekelni és erre megtanítani a szárnyaim alatt nevelkedő növendékeket”

– így nyilatkozott egy interjúban a Liszt Ferenc-díjas művésznő, aki tanít, koncerteket ad és szervez.

Ezen az estén is érezni lehetett az emberek hazánk iránti szeretetét, az őszinte adni akarását.
Tóka Szabolcs (orgonaművész és tanár) Európa több országában és Izraelben szólistaként több hangversenyt adott zenekarral vagy énekkarral, Hollandiában több lemezfelvétel készült közremûködésével. Kiss Mihály jelenlegi keceli kántor a tanítványa volt, az ő és Haszilló Ferenc polgármester meghívására jött erre az alkalomra Kecelre. Pitti Katalin énekét kísérte orgonajátékával és szóló darabokat is hallhatott a közönség.

Megható, kedves színfoltja volt az estnek, amikor a művésznő megénekeltette a jelenlévőket. Kodály Esti dala hangzott búcsúzóul a templomban.

A hangverseny Kecel Város Önkormányzata szervezésében jött létre. Burányi Roland plébános és Haszilló Ferenc polgármester üdvözölte a művészeket és a hallgatóságot.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS