Rizstermelés Soltszentimre határában?

Úgy sejtem, hogy arról már hallottak néhányan, hogy az 1950-es évek első felében a Kiskőrösi Állami Gazdaság jogelődei Soltszentimre határában megpróbálkoztak a rizstermeléssel, ám hogy ez mennyire „döcögősen”, hogyan, illetve miként is indult el, nos, most erről következzen néhány információ, amelyek közléséhez ismét dr. Benedek János járási főjegyző visszaemlékezéseit hívjuk segítségül:

„[…] Rizstermelés

A kommunista párt felfedezi, hogy Magyarországon a szikes területeken rizst lehet termelni. Nem Kunszentmiklósra, és járásába mennek rizst termelni, ahol szikes földek vannak, hanem a kiskőrösi járásba, Soltszentimre határába. Soltszentimre határában a csatorna [ti. DVCS] mellett lefoglalnak kb. 1.000 holdnyi szántóföldet, mely jó termő és nem szikes. A földet parcellákra osztják. Parcellánként körülárkolják és az árkok mellett földtöltést emelnek. A föld sehol nem szikes. Fekete humusz talaj. Minden mezőgazdasági növényt megterem.

1946 év:
1946 évben előkészítik a talajt rizstermelésre. Az előkészített talaj várja a vetőmagot, de későn kapja meg. A késve kikelt magra nem tudnak elég vizet adni. A rizs kikel, nől, de nem hoz ebben az évben termést.

1947 év:
1947 évben minden előkészület időben várja a vetőmagot. A vetőmag is előkerül időben. Elvetik, mint máshol. Már hoztak rizstermelő helyről termeléshez értő embert. A csatornába szivattyúkat helyeznek és szivattyúval szívatják csatornából a vizet a földre. Most meg az a baj, hogy a szivattyúk a vizet hamar kiszívták a csatornából és nem kapnak utánpótlást. Tehát ismét nincsen elég víz, elmarad a termés.

1948 év:
1948 évig Dömsödnél összekötik a Dunát az Átokcsatornával [ti. DVCS]. Így a csatorna bőségesen kap vizet a Dunából, már nincsen vízhiány. Lehet szivattyúzni a vizet bármikor. A rizs vízben áll és nől, jó termés ígérkezik. Látom a rizstermést és a rizstermelést, minden évben kimegyek a földre és megnézem. Érdekel, hogyan termelik a rizst. Úgy látszik rendes mederbe jutott a rizstermelés. Örülök a látottakon, az akadályok megszűnésén.
Sajnos a nagy igyekezet 1948 évben is kárba veszett. Nem lett haszon a rizsből, nem ért be jól. Vizesen, nem kiszáradtan rakták be vagonba. A vizességet még tetézi, hogy a rizs eltűnik (!) a vagonnal együtt. Hosszú ideig nyomoznak a vagon után. Rizs nem a rendeltetési helyére kerül. A vagont rizzsel együtt 1 hónap múlva Sopronban találják meg. Kinyitva a vagont azt találják, hogy a vizesen vagonba rakott rizs közben megpenészedett, megrothadt. Ha a rizs időben a helyére kerül, még kiszáríthatják és felhasználható lett volna, de így, rothadtan nem tudják felhasználni. Így kárba vész három évi fáradtság és sok befektetés.

1949 év:
Előremegyek 1949 évre is. A háromévi eredménytelen kísérlet után abbahagyják a rizstermelést. A parcellákat és az árkokat meghagyják. 1949 évben nem rizst, hanem lóherét [lucernát?] vetnek bele. A lóherét öntözik. Lóhere szépen nől és díszlik. Többször megkaszálják. De lóhere kedvéért túl nagy a befektetés. E helyen, mivel mély fekvésű, a lóhere öntözés nélkül is jól megnő. Elmaradhat az öntözés. Persze az öntözést sem veti meg, de nem igényli a költséges öntözést.

1950 év:
1950-ben elkerülök Kiskőrösről. Nem járok Soltszentimre határában. Nem tudom mi történik a lóhere termeléssel, folytatják, vagy abbahagyják-e?”
/MNL PML XXXIII. 5. Benedek János visszaemlékezései, IV. kötet, 207. o./

A Kiskőrösi Állami Gazdaság története c. kiadvány szerint a rizstermelés folytatódott még az 1950-es évek első felében is, igaz valószínűleg már nem a fent említett parcellákon. Előbb a Csengődi Állami Gazdaság, majd 1954-ben már a Szegedi Rizskutató Intézet irányításával próbálkoztak az ún. Kovács-majorban. A termeléssel végül 1955-ben hagytak fel végleg, részint munkaerőhiány miatt, részint pedig az öntözés tökéletlensége és gazdaságtalansága miatt.