Égető Ilonka néni egy fiatalos, dalos lelkű 65 éves asszony, akinek a magyar nóta az egyik szerelme, míg a másik a gobelin készítés. Zenét, kottaolvasást, hangképzést soha nem tanult, ezért is igazán kivételes tehetség Tázlár életében.

-Hirdetés-

Már gyermekkorában megmutatkozott, hogy édesapja tehetségét örökölte az éneklés terén. Akkoriban nem nagyon voltak zeneórák, zene tanárok a tanyavilágban, akiktől tanulni lehetett volna. Így adódott tehát, hogy mikor még kislány volt, a késő délutáni órákban leültek a sparhelt mellé családostól és nekiálltak nótázni, dalolni együtt. Már fiatal korában jó volt Ilonka hallása, így apukája után tudott énekelni megannyi nótát. Igazán sohasem tanulta az éneklés fortélyait.

Aranykoszorús Magyarnóta-énekes minősítést 2019-ben

Honnan hová érkezett a nótázás kapcsán? 

Életemben először 2000-ben énekeltem közönség előtt itt Tázláron, a Nyílik a Rózsa rendezvényen. Az eseményre Orcsik József hívott meg. Aztán 2008-ban vettem részt először az Amatőr Magyar Nóta versenyen Kecskeméten, ahol egészen a döntőig jutottam. Ekkor kerültem be ugyanitt egy dalkörbe, akikkel mindenfelé jártunk fellépni, melyekre heti rendszerességgel próbáltunk. 2016-ban értem el első helyezésemet ugyanitt, aztán Balatonszemesen különdíjat nyertem, Tiszta és érthető szövegmondásért. Szinte az egész országban jártam énekelni. Azt gondolom, hogy mindennek mostanra ért be igazán a gyümölcse, hiszen 2019. október 12-én Szlovákiában Aranykoszorús Magyarnóta-énekes minősítést kaptam.

Mindig elkísérem a fellépéseire Ilonkát, ahol a nézőtérről figyelem őt, a többiekkel együtt. A fellépések alkalmával mindig akadnak kritikusok. Egyik alkalommal a hátam mögött ült egy ismeretlen férfi, és elkezdte pedzegetni a párom tehetségét persze jó értelemben. Mint utólag kiderült Salgótarjánban egy Nótás dalkör elnöke volt, aki a szünetben elsőként puszilgatta körbe a feleségemet és gratulált tehetségéhez – tette hozzá Czang Ferenc bácsi mosolyogva.

Úgy hallottam nemcsak az éneklésben tehetséges, hanem a gobelin készítésben is.

A császármadár volt a legelső gobelin képem, amit varrtam. Balanyiné Erzsike nénitől kaptam tanácsokat azzal kapcsolatban, hogyan is kell ezt varrni, hiszen én egészen addig nem tudtam, de nagyon tetszett. Emlékszem alig vártam, hogy hazaérjek a meggyszedésből és nekiláthassak. 

Ilonka néni legelső gobelin képe

Hogyan készül, mi kell hozzá és mennyi idő egy ilyen alkotás?

A gobelin varrás úgy szép, ha nem csak az eleje szép és sima. A hátuljának is csomómentesnek, makulátlannak kell lennie. Tűvel és fonallal történik a képek készítése. Jelenleg egy olyan képen dolgozom,  ami két részből áll, melyen egy cigánylány és cigány fiú muzsikál. Az első képem 2-3 hónap alatt készült el. Ma már ez változó. Van ragasztós gobelin is, ami apró gyöngyökből áll, amit egyesével teszek fel. Különösen azért szeretem, mert nagyon kikapcsol a kézműveskedés és közben még énekelni is tudok. Volt már arra is példa, hogy eladtam egy-egy képet, de gyakran veszek részt kiállításokon is. Jó érzés, hogy sokak tetszését elnyerik a munkáim, és alkalomadtán másokra is átragad a szenvedélyem. Úgy hiszem, hogy a párom támogatása nélkül nem értem volna el ilyen sikereket sem a gobleinezés, sem pedig az éneklés terén. Sokat köszönhetek neki.

Ezúton is gratulálunk Ilonka néninek és azt kívánjuk, hogy maradjon mindig ilyen vidám, dalos lelkű asszony! További sok sikert kívánunk! Tázlár büszke Önre!

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (10 db kép)
MEGOSZTÁS