Hazamehettek a kórházból a 2019. november 7-én császármetszéssel született kecskeméti hármasikrek, Zoltán, Tamás és Ádám.

-Hirdetés-

A várandósság 34. hetében érkeztek meg az apróságok szüleik nagy örömére, és a koraszülöttségre való tekintettel inkubátorban töltötték az első élethetüket. A karácsonyt viszont már otthon ünnepli együtt a család. Igaz, kicsit korábban érkezett a vártnál a karácsonyi ajándék, de ennél szebb ünnepet nemigen lehet elképzelni, a szülők tökéletesebb karácsonyi ajándékot aligha kívánhattak volna.

Edina összesen hét hetet töltött a kórházban, a várandósság 30. hetétől kezdve. A babákat világra segítő szülész főorvos, Dr. Temesváry Béla elmondta, mindez óvintézkedés volt. A várandósság előrehaladtával, illetve ikerterhesség esetén nő a kockázata a terhességi mérgezésnek.

Csodálatos érzés volt, amikor a mellkasomra tették őket – mesélte az édesapa, Csenki Zoltán.

Nagyon fontos az azonnali testkontaktus, emiatt az édesapa mellkasán érkeztek meg a hármasikrek a szülőszobáról a koraszülött részlegre – mondta el  Dr. Kelemen Edit főorvos.

Zoltán és Edina elsőgyerekes szülőknek készültek, így kicsit megszeppentek az első pillanatban, amikor kiderült, hogy rögtön három apróság érkezik.  De nem maradnak segítség nélkül, átmenetileg a nagyszülőknél laknak majd, de a Kecskeméti Önkormányzattól is kapnak egy „Szupernagyi”elnevezésű támogatást.

Az utolsó napokat a család a kórteremben együtt tölthette, az apuka is beletanulhatott a babázásba kicsit, hisz nagyon fontos, hogy minél korábban részese legyen a babák ellátásának ő is az édesanya mellett.

A kórház képviseletében Dr. Kelemen Edit, a Koraszülött Részleg vezető főorvosa és Dr. Temesváry Béla szülész-nőgyógyász főorvos búcsúzott az immár ötfős családtól.

Forrás: sokszinuvidek.hu
Kép: Nagyné Szigeti Dóra

MEGOSZTÁS