Különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt emeltek vádat két kalocsai férfi ellen, az apa és fia őstermelőként kukorica között termesztett kannabiszt – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

-Hirdetés-

A közlemény szerint a kertész végzettségű 57 éves apa és a 29 éves fia a kannabiszt az otthonuk közvetlen közelében lévő mezőgazdasági területeken termesztette. A két férfi a 2018. október elején leszüretelt kendert kalocsai otthonukban szárította.

Lakásukon a nyomozók több mint 100 kilogramm nettó tömegű, szárításra váró hajtásvéget, valamint a kannabisz termesztéséhez szükséges ventillátort, nagy teljesítményű lámpát, időzítő kapcsolót és több mint száz önzáró tasakot foglaltak le. A növényekben a kábítószer hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának több mint háromszorosa volt.

Néhány nappal a kannabisz leszüretelése előtt az ültetvényt a két férfi egyik szomszédja – az ügy 26 éves vádlottja – felfedezte, és saját fogyasztására a növényi ágvégződésekből mintegy 40 dekagrammot magával vitt. A szomszéd megmutatta az ültetvényt az egyik ismerősének is, aki azért, hogy feljelentést tegyen, három növényt tövestől kihúzott és a közelben elrejtett.
A szomszédnál tartott házkutatás során előkerült növényi részek hatóanyag-tartalma a csekély mennyiség 4,5-szerese.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló, büntetlen előéletű férfit és fiát az ügyészség különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásával vádolja, velük szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozzák. A szabadlábon lévő harmadik vádlottnak a kábítószer-birtoklás enyhébbnek minősülő bűntette miatt kell felelnie. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

 Forrás: MTI 
Kép: https://www.koronafm100.hu/ 

MEGOSZTÁS