A minap meglátogattam Picard Lilit, hogy megtudjam, hogy van most, mit mondanak neki az orvosok a jövőre nézve. A sérülése után a kórházban járókerettel járt, a mai nap azonban már egyedül sétál, biciklizik mintha mi sem történt volna.

-Hirdetés-

Több orvos is kis csodának nevezte, mivel a súlyos balesetet követően a felülvizsgálatokra is saját lábán sétált be a rendelőbe. Persze még tart a felépülése, de napról napra egyre jobb formában van. 

Emlékszem mikor meglátogattuk a kórházban örömmel mesélte, hogy azt mondta neki az orvosa, egy idő után a természetes dolgokat újra tudja majd csinálni.
Mire Lili ezt kérdezte: “Mi számít természetesnek? Spárgát tudok majd csinálni?”

Hát igen, nem mindenkinek ugyanazok a dolgok a természetesek.

„Egy év múlva azokat a rögzítéseket amiket behelyeztek, ki lehet venni. De konkrétumokat csak akkor tudnak mondani, amikor egy év múlva röntgent készítenek. 14 gyógytorna kezelésen vagyok túl,s mindezek mellett szorgosan megcsináltam mindent, amit előírtak.
A vizsgálaton észrevették, hogy a bal lábam gyengébbnek minősült. Panaszkodtam is, hogy zsibbadni szokott, ezért írták elő a száraz és a vizes tornát is, amitől javulni fog, hiszen elméletileg egy ideg van becsípődve.
Vissza akarok menni a levegőbe, mindent megteszek, hogy ez meg is valósulhasson. Esélyt kaptam márciusra egy cirkusznál. Természetesen egyenlőre csak a földön kezdek. De legalább ott vagyok, ahol szeretek lenni, s szerintem ez már nagyon jó gyógyterápia nekem” – mondta Lili.

Szeretne újra az a fitt és sportos nő lenni, aki a balesete előtt volt. Ennek érdekében megtesz minden tőle telhetőt, de ugyebár arra is oda kell figyelnie, hogy nem szabad túlzásba vinni ezeket.
Ahogy ismerem Lilit, véghez is viszi amit eltervezett. Nem ismer semmilyen akadályt, ha szembe kerül eggyel, biztos leküzdi. Nagyon remélem  – mint még sokan mások is – hogy hamarosan újra a régi lehet, és pár év múlva a nézőtéren ülve csodálhatjuk milyen bámulatos trükköket csinál a trapézon. Semmi mást nem kívánok neki, csak jobbulást, s további szép sikereket!

K.E.

MEGOSZTÁS