Advent harmadik vasárnapján, december 15-én, az „örömvasárnapon”,- amikor már közel van a kis Jézus születése, a Karácsony – mindent megtettek a fellépők, hogy ünneppé varázsolják ezt az estét.

-Hirdetés-

„Adventre hangolódva” címmel csodálatos koncerttel ajándékozták meg a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermét megtöltő közönséget – Schindler Regina zongorajátékával, Skolnikovics Máté és a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda gyermekkórusa énekével, Illésné Márin Éva tanárnő felkészítése és vezetése mellett, valamint a keceli iskola tanulója, Grúber Noémi fuvolajátékával, melyet édesanyja Grúberné Kirschner Erika kísért zongorán.

Az összekötő szöveg mellett Illésné Márin Éva, Németh Anna és Ferró Gréta Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című regényéből idézett részleteket.

Az előadók tolmácsolásában Bach, Beethoven, Chopin zongoradarabjai, Bródy János dala, az ismert Halleluja dal, Brahms műve, a gyermekkórus előadása volt az igazi ünnepi csoda, amelyet ajándékként kapott a közönség.

Anna és Gréta megköszönte Éva néninek, az iskola igazgatójának, nevelőiknek, a Művelődési Ház igazgatónőjének és munkatársainak, a szülőknek és a támogatóknak a segítséget.

Berger József, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója köszöntötte az idén már harmadik alkalommal megrendezett koncert vendégeit, megdicsérte a gyerekeket.

Megható pillanat volt, amikor sötétben, a kezükben égő mécsesek fénye mellett énekeltek el a gyerekek egy esti imát: „Adj, Uram, csöndet, békességet a Földnek, jó éjszakát!

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS