Keceli Mozgáskorlátozottak Csoportjának tagjai összetartanak a hétköznapokban is, de az ünnepeken is szívesen vannak együtt. Karácsonyi összejövetelüket 2019. december 17-én, Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében tartották.  

-Hirdetés-

Fangné Botos Jusztina, a csoport vezetője fáradhatatlanul szervezi a közös összejöveteleket, gondoskodik, hogy jó hangulatban teljen az együtt töltött idő. Köszöntője után értékelte az elmúlt évet. Jól sikerültek a rendezvényeik, a kirándulások, a tagok közül többen mindenütt ott voltak, ahol segíteni kellett a város kisebb-nagyobb eseményein. A csoport munkájának legaktívabb segítői és fő támogatói kis ajándékot kaptak.

A mostani karácsonyi összejövetelen a Szabó Pál Óvoda gyermekei angyaltánccal és betlehemi köszöntővel járultak hozzá a meghitt hangulathoz. Ferró Tiborné készítette fel őket.

A csoport néhány tagjából külön erre az alkalomra alakult kórus karácsonyi dalokkal, szavalatokkal ajándékozta meg az egybegyűlteket.

A finomságos pásztortarhonya és a túrós rétes után a vidámságé volt a főszerep. Aki csak bírta, táncra kerekedett. A zenét Orcsik László szolgáltatta.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (36 db kép)
MEGOSZTÁS