Soltszentimre idősebb korú lakosait köszöntötték 2019. december 19-én a Közösségi Házban rendezett ünnepségen.

-Hirdetés-

Soltszentimrén az Idősek Napjához kapcsolódó ünnepséget évek óta karácsony közeli időpontban tartják, amelyen az idősebb nemzedék iránti tisztelet és megbecsülés jut kifejezésre. A rendezvény kezdetén Rakonczay Mária Hermina jegyző köszöntötte a megjelenteket. Nagy István polgármester ünnepi beszédében arra emlékeztetett, hogy a ma időseinek keze nyomán gyarapodott a falu és a velük való törődés szívből jövő kötelességünk. Hagyományosan az ünnep alkalmával köszöntik a település legidősebb tagjait. A 94 éves Kökény Jánosné és a 93 éves Agárdi József sajnos nem tudott eljönni az ünnepségre. A legidősebb házaspár, Nagy András és felesége, 62-éve mondták ki a boldogító igent.

A köszöntők után színvonalas műsorokkal kedveskedtek a szervezők. Orosziné Andrea óvodásai, valamint Dezső Győző és Harcsás Sándor iskolásai meghitt karácsonyi hangulatot teremtettek. Andó István és Sallai György humoros jelenetei most is mosoly csaltak az arcokra. A közösen elfogyasztott ebéd után a Jászai Mari díjas, érdemes művész Kalocsai Zsuzsa és partnere Sánta Zsolt operettslágerekkel szórakoztatták a közönséget.

A hála és a megbecsülés kifejezéseként létrehozott majd négyórás, ünnepivé varázsolt rendezvény, remélhetőleg hozzásegítette az idősebbeket a lelki feltöltődéshez, hogy megújult szívvel és erővel várják a karácsonyi ünnepeket és az új évet.

-Faragó Gábor-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (53 db kép)
MEGOSZTÁS