Akasztón az adventi időszak alkalmából tartalmas és érdekes programokkal várták az érdeklődőket. E programsorozat lezárásaként ismét megrendezésre került az Akasztói Falukarácsony.

-Hirdetés-

A műsort Csehi Zoltánné, a Faluház igazgatónője indította ünnepi köszöntőjével, ezt követően Suhajda Antal polgármester mondta el ünnepi gondolatait és gyújtotta meg az adventi koszorú negyedik, az örömöt szimbolizáló gyertyáját.

Az ünnepi műsor a gyerekek műsoraival folytatódott. Elsőként az óvodások – Szőke Anikó és Kovácsné Szalkai Anita felkészítésében -, a Katica csoport bátor óvodásai kápráztatták el a megjelenteket.

A zene szárnyán haladt tovább a műsor a Solti Ifjúsági Fúvószenekar tehetséges akasztói növendékei léptek színpadra, név szerint Endrődi Ágoston, Babucsik Balázs, Tóth Karolina, Ujvári Zsanett és felkészítőik Fuchs Attila és Litauszki Petra közreműködésével.

Angyalmanók, azaz Nagy Luca, Németh Anna, Turú Tímea és VámosFarkas Bendegúz az Akasztói Kunszt József Általános Iskola második osztályos tanulói adták elő saját kis karácsonyi énekük.

A sok ének után az ötödik és hatodik osztály Szőke Vivien tánctanár felkészítésével közös vidám tánccal nyűgözték le a nézőket.

A rendezvény végén Turánné Juhász Kata ötlete alapján „Csalj mosolyt egy kisgyermek arcára!” jótékonysági kampánynak köszönhetően minden gyermek választhatott magának egy játékot.

A közönség ezután sem maradt program nélkül, mert a főtéren már az Akasztói Borbarát Borrend Egyesület várta az érdeklődőket – az ünnepi gyertyagyújtást követően – meleg teával, forralt borral és finomságokkal. E rendezvény nem titkolt célja szintén a másokon való segítés, hiszen a jótékonyság a Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem programot támogatta. 

Öröm volt látni, hogy a kis közösség apraja nagyja együtt hangolódott a néhány nap múlva elérkező ünnepre.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy Boldog, nyugodalmas és békés ünnepeket kívánjak olvasóink és családjaik számára.

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS